Büszkeségeink
A 2009. évi Intersteno - Bajnokaink és dobogós helyzezettjeink
Balról jobbra: Dani Judit (gyorsírás II. helyezett), Ferenc Zsuzsa (gyorsírás III. helyezett), Vicai Erika (gyorsírás I. helyezett) mindannyian a felnőtt kategória résztvevői; Leiner Péter (gyorsírás I. helyezett) junior kategóriában.
A 2009. évi Intersteno - Íme, itt van A NAGY CSAPAT
A dobogón Leiner Péter, a 46. Intersteno (2007. év) junior győztese gyorsírásból
Leiner Péter a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola tanulója. Gépírásból 3 éve indul minden versenyen. Gyorsírással 2 éve foglalkozik. Érdekesség, hogy az alapokat önállóan sajátította el, majd a rövidítésalkotás világába felkészítő tanára, Virág Istvánné vezette be. A gépíráson és gyorsíráson kívül a világbajnokságon még levelezés- és jegyzőkönyvvezetésből, valamint szövegszerkesztésből is indult. Minden versenyszámra nagyon szívesen gyakorolt, bár elmondása szerint a legtöbb időt arra fordította, amit a legjobban szeret csinálni, ez pedig a gyorsírás...
A fényképen BÍRÓ ÁGNES,
MAGYARORSZÁG 2007. ÉVI GÉPÍRÓBAJNOKA és MAGYARORSZÁG 2007. ÉVI ÖSSZETETT (GYORSÍRÁS+GÉPÍRÁS) BAJNOKA
Bíró Ági bemutatkozik - a cikk megjelent a SzóVilágban
A 2005-ben, július 22-29 között Bécsben megrendezett Intersteno-Interinfo 45. kongresszusán a magyar versenyzők ismét kiemelkedő eredményeket értek el.
A 45. Intersteno-Interinfo keretében rendezett világeseményen 28 ország versenyzői vethették össze tudásukat gyorsírásból, gyorsírógép-használatból, többnyelvű gyorsírásból, levelezésből és kivonatkészítésből, gépírásból, szövegszerkesztésből, profi szövegszerkesztésből, hangírásból, valamint a látássérülteknek első alkalommal szervezett gépírásból tanulói, ifjúsági és felnőtt kategóriában.

A fényképen (balról jobbra) Szabó Krisztina, Nánásiné Czapári Judit, Tarjányi Andrea, Sipos Anita
Remek eredménnyel tértek vissza a kiskunfélegyházi növendékek életük legnívósabb rendezvényéről.

Hazai versenyeredményei alapján Kiskunfélegyházáról 4 diák vehetett részt a programon; s örömmel számolhatunk be arról: valamennyien teljesítették a számukra kiírt szintet, mindannyian a sikerrel versenyzők jegyzékébe kerültek.
Gyorsírásból ifjúsági világbajnok:
Tarjányi Andrea (az első sorban balra), aki levelezésből és kivonatkészítésből 2. helyezést ért el, tehát 2 éremmel és 1 serleggel térhetett haza.
Gyorsírásból ifjúsági 2. helyezett
Szabó Krisztina (az első sorban jobbra); gépírásból 35., összetettben 11.
Nasz Noémi (fent balról) felnőtt kategóriában levelezésből, kivonatkészítésből 26., gyorsírásból 45.
Nagy Péter - a Petőfi S. Gépészeti Szakközépiskola első évfolyamát végzett diák - gépírásból tanulói kategóriában 23. helyezést ért el. Magyarországról ő volt az egyetlen versenyző a tanulóknak szervezett versenyben, amin 16 éves korig vehetnek részt a diákok, ha elérik a percenkénti 280 leütést 30 perc átlagában. Peti 307 leütést teljesített.
A képen látható még a lányok felkészítő tanára, Csenkiné Bihal Mária (jobbra fent), a kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakközépiskolából. Évtizedek óta sok-sok tanítványa szerepelt sikeresen az országos és világversenyeken, lelkes és sikeres felkészítő munkája példa mindannyiunk számára.
A szervezők első alkalommal rendezték meg a vakok és gyengénlátók gépíróversenyét.A jelentkezők részben másolás, részben diktálás után gépeltek, igen dicséretesteljesítménnyel. A felnőtt kategóriában indult Móricz Éva. Percenként 232 leütéssel, 0,27% hibaponttal az 5. helyen végzett.
Az ifjúsági kategóriában már több versenyző indult:
1. Vida Zoltán
2. Halász Katalin
3. Velladics Mónika

Nagy Ferencné a legjobb magyar gépíró volt Bécsben. Ez volt a 9. világbajnokság, amin indult. Nem titkolt vágya, hogy 2007-ben Prágában jubilálhasson.

Nagy Ferencné bemutatkozik - a cikk megjelent a SzóVilág novemberi számában
Hannover és Róma után Bécsben immár harmadszor tartott előadást német nyelven Intersteno-kongresszuson Hajdicsné Dr. Varga Katalin PhD Die Rolle der Stenographieunterrichts bei Bewahrung der Rechtsschreibung (A gyorsírástanulás szerepe a helyesírás megőrzésében) címmel. (Az előadás anyaga megtalálható a Hírek oldalon.)
* * *
A 2003. július 15-19-e között Rómában megrendezett Intersteno 44. kongresszusán a magyar versenyzők ismét kiemelkedő eredményeket értek el. Lestár Éva negyedszer lett gyorsíró világbajnok!

Győztes lányok Rómában: Rodenbücher Katalin, Lestár Éva, Palcsák Bernadett, Bíró Ágnes

Részletes beszámoló a Hírek oldalon található.
Ferencz Zsuzsa a 2003. évi gyorsíróbajnok!

"Először megismertem. Aztán megszerettem. Most már imádom. És minden okom megvan rá. Tudniillik a gyorsírásról van szó."
LOVAGKERESZTES GYORSÍRÓNK
Lestár Éva Mádl Ferenctől vette át az állami kitüntetést

A Szövetség elnöke levélben gratulált a kitüntetettnek
Lestár Éva úrnőnek,
Magyarország örökös gyorsíróbajnoka,
háromszoros gyorsíró-világbajnok,
a Szövetség tiszteletbeli tagja
Budapest
Tisztelt Lestár Úrnő! Kedves tiszteleti tagunk!
A köztársasági elnök által 2002. augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön, a Magyar Országgyűlés Hivatala Főtitkársága Gyorsíró Irodájában végzett kiemelkedő vezető főtanácsosi munkája és háromszoros gyorsíró-világbajnoki címe elismeréseként adományozott
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozata
kitüntetéséhez a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségének tagsága, elnöksége és a magam nevében szívből gratulálok.
Az Ön kitűnő parlamenti gyorsírói tevékenységének, a kitartó szorgalommal, állandó továbbképzéssel, az egységes magyar gyorsírás magas szintű művelésével elért örökös gyorsíróbajnoki címének, számtalan nemzetközi sikerének és háromszoros gyorsíró-világbajnoki címének állami kitüntetéssel való elismerése kifejezésre juttatja: a 21. században is nélkülözhetetlen a kimagasló emberi teljesítmény, a kiváló gyorsírástudás.
Köszönjük minden eddigi szép eredményét.
Szeretettel kívánok Önnek még sok, felülmúlhatatlan szakmai sikert és örömteli egyéni boldogulást.
Tisztelettel
Dr. Kalotay Kálmán
a Szövetség elnöke
Magyarok a hannoveri VB-n: fej és írás diadala
MESTERHÁRMASOK

Harmadszor e dobogón: Lestár Éva

Hárman a dobogón: Rigó Bernadett, Székely Katalin, Varga Tibor
Remekeltek a magyar versenyzők a hannoveri világbajnokságon
A Hannoverben 2001. július 28-a és augusztus 3-a között a 43. Intersteno-kongresszus keretében megrendezett gyorsíró-, gépíró- és számítógépes szövegszerkesztői világbajnokságon kiválóan szerepeltek a magyar csapat tagjai, közülük négy versenyző ötször is felállhatott a dobogóra.
Nagy örömünkre LESTÁR Éva parlamenti gyorsírónak most is sikerült megszereznie a világbajnoki győzelmet gyorsírásból, s így az 1995-ben Amszterdamban és az 1998-ban Lausanne-ban megtartott világbajnokság után ismét gyorsíró-világbajnok lett.
Titkon reménykedtünk LESTÁR Éva mesterhármasában, az ifjúsági (20 év alatti) versenyzők szereplése azonban minden várakozásunkat felülmúlta. Bár azt tudtuk, hogy képességeik alapján a fiatal versenyzők is sokra hivatottak, de mivel nem rendelkeztek kellő nemzetközi versenytapasztalattal, meglepetésként ért bennünket, hogy az eredményhirdetésen a dobogó mindhárom fokára magyar ifjúsági versenyzőt szólítottak ki. Így nagyon örülünk, hogy az ifjúsági gyorsíró-világbajnok is magyar versenyző lett, ő SZÉKELY Katalin, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola gyorsírás-gépírás-német szakos hallgatója. A II. helyen RIGÓ Bernadett, a győri Fekete István Szakképző Iskola végzős tanulója végzett, VARGA Tibor, a kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakközépiskola szintén végzős diákja pedig III. helyezést ért el. Közülük RIGÓ Bernadett még egyszer felállhatott a dobogóra, ugyanis elindult a gépíró-világbajnokságon is, így e két versenyeredményét összesítve a gyorsíró-gépíró összetett világbajnokságon III. helyezést ért el. Ugyanebben a versenyszámban VARGA Tibor egy hajszállal maradt le a dobogóról, így IV. lett. A magyar ifjúsági versenyzők teljesítményét még az is növeli, hogy a világbajnokságon elindult versenyzők közül csak ők hárman adtak be sikeres versenydolgozatot, a többi ifjúsági versenyzőnek nem sikerült teljesítenie az eredményjegyzékbe kerüléshez szükséges szintet.
E szép eredmények kapcsán meg kell emlékeznünk a dobogós versenyzők tanárairól is. LESTÁR Éva tudását a kecskeméti Közgazdasági Szakközépiskolában dr. Saskői Ernőné tanárnő, SZÉKELY Katalinét pedig a zalaegerszegi Közgazdasági Szakközépiskolában Hajdicsné Varga Katalin tanárnő alapozta meg. Az utóbbi tanárnő a hannoveri Intersteno-kongresszus gyorsírás/gépírás/számítógépes szövegszerkesztés tanításának módszertani kérdéseivel foglalkozó ülésszakán német nyelven előadást is tartott a gyorsírás és az alkalmazott nyelvtudomány kérdéseiről. RIGÓ Bernadett idén érettségizett tanuló gépírás- és gyorsírástanára Csizmadia Imréné volt, VARGA Tibor versenyre felkészítő tanára pedig Csenkiné Bihal Mária. Mivel az ifjúsági versenyzők még diáknak számítanak, világbajnoki dobogós helyezéseik a magyar iskolarendszer sikerét fémjelzik, ezért is tartjuk dicséretre méltónak eredményeiket, valamint tanáraik áldozatos munkáját.
Versenyszámonként az alábbi legjobb versenyzőinket is dicséret illeti: Gépírás: Kővágó Franciska, a bajai Eötvös József Főiskola hallgatója; Gépírás ifjúsági kategória: Hajdu Gabriella, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola hallgatója; Szövegszerkesztés: Bartalusné Terjéki Krisztina, a Belügyminisztérium munkatársa; Gyorsírás B-kategória: Lőrinczy Barbara Eszter, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója; "Levelezés és protokoll" kísérleti verseny: Dobos Anita, a nyíregyházi polgármesteri hivatal munkatársa.
A "Levelezés és protokoll" kísérleti versenyen a versenyfeladat levéllel kezdődött, amelyet szó szerint kellett áttenni, majd a jegyzőkönyvi résszel folytatódott, amelynek kivonatát kellett elkészíteni. Mivel e versenyszámban meghatározó az áttételi idő, ezért csak azt a két versenyzőt neveztük be, akik laptoppal versenyeztek gépírásból. 40 dolgozat sikerült e kísérleti versenyen, amelyen Dobos Anita 7. helyezett, Varga Tibor pedig 29. helyezett lett. Varga Tibor azzal, hogy vállalkozott e kísérleti versenyre is, három versenyszámban indult el. Rajta kívül csak Lőrinczy Barbara Eszter nevezett be három versenyre, így a gyorsírás, gépírás mellett a számítógépes szövegszerkesztés eredménylistáján is előkelő helyen találkozhatunk nevével.
Dobos Anita a kísérleti versenyen kívül gyorsírásból is szép teljesítményt nyújtott, s rajta kívül még két-két felnőtt és ifjúsági versenyző vállalta a megmérettetést két versenyszámban. Ők gyorsírásból és gépírásból indultak el a világbajnokságon. E két versenyszámban elért teljesítményüket összesítve a felnőtt kategóriában Lőrinczy Barbara Eszter 12. helyezést ért el, Gyenis Piroska pedig 17. lett.
A gépíró-gyorsíró összetett világbajnokság ifjúsági kategóriájában az első és második helyet cseh versenyzők szerezték meg. Figyelemre méltó, hogy a pontszámösszesítés alapján gépírási teljesítményük volt meghatározó, hiszen Eliska Klimkova II., Libor Hais pedig VIII. helyezett lett a gépíró-világbajnokságon. Ebben a versenyszámban Rigó Bernadett a gyorsíró-világbajnokság II. helyezéséért járó magas pontszámainak köszönhetően ismét felállhatott a dobogó bronzérmes helyére, őt pedig Varga Tibor követte IV. helyezettként.
A számítógépes szövegszerkesztői világbajnokság ifjúsági kategóriának volt két magyar résztvevője is, Németh Zsolt és Péter Szabó Judit, a Kiskunhalasi Informatikai Szakközépiskola III. évfolyamos tanulói. Sikeres szövegszerkesztői dolgozatot készítettek, mivel azonban gépírási másolásukból egy kevés hiányzott a 9000 bruttó leütéses követelményszinthez, nem kerülhettek be az eredményjegyzékbe. A magyar csapat legfiatalabb tagjaiként azonban minden dicséret megilleti őket és Szolnoki Istvánné felkészítő tanárukat, mert példamutató teljesítményt nyújtottak életük első világbajnokságán.
Az Intersteno-kongresszus közgyűlésére öt főt delegálhattunk, így Dobos Anita, Hajdu Gabriella, Lőrinczy Barbara Eszter, Székely Katalin versenyzők is részt vettek ezen a kongresszust lezáró rendezvényen. Itt a nemzetközi szövetség képviselői megszavazták és elfogadták azt az indítványt, hogy a nemzetközi ECDL-vizsgákon is szerepeltessék a tízujjas vakírással történő gépírást vizsgatantárgyként. Ez nagy előrelépést jelentene annak a kérdésnek a megoldásában, hogy a számítógép alkalmazásához, munkakultúrájához hozzátartozik a billentyűzet szabályos ujjtartással történő kezelése, ez pedig a tízujjas vakírással történő gépírás.
E fontos indítványon kívül a közgyűlésen azt is megszavazták, hogy 2003-ban Olaszországban rendezik meg a következő Intersteno-kongresszust és világbajnokságot, pontos helyszínét azonban csak a következő évi vezetőségi ülésen határozzák meg.
Végezetül köszönetet mondunk Ugry Kornélnénak, a budapesti Katona József Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola tanárának a kísérleti verseny zsűrijében végzett munkájáért, illetve Csizmadia Imrénének a javításban való közreműködéséért, Bersényi Ivánnénak és Hajdicsné Varga Katalinnak a gépírási zsűriben kifejtett tevékenységükért, Tóthné Jansik Erzsébetnek, a szarvasi Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskola tanárának, illetve Nagy Ferencnének, a gyorsírási verseny szövegellenőri, illetve javító munkájáért, Szabadi Ferencnének, a parlamenti gyorsiroda vezetőjének a kiváló diktátumért és a javításban való részvételéért.
Gratulálunk versenyzőinknek a kiváló eredményekhez, s reméljük, hogy nevükkel továbbra is hasonlóan szép helyen fogunk találkozni a következő nemzetközi és világversenyek eredménylistáin!
Maurer Éva

Négy magyar - öt kupa

Lestár Éva - harmadszor

Dettinek kettő járt
Az új versenyszám
Az idei világbajnokságon új területen: levél- és jegyzőkönyvkészítésben is összemérhették tudásukat a versenyzők. A 10 perces, viszonylag alacsony sebességű diktátum két anyagrészt tartalmazott. Az első 3 percben a versenyzők levélszöveget sztenografáltak, majd szünet nélkül egy 7 perces gazdasági szöveg következett. A két részt csupán a második szöveg főcíme választotta el egymástól. A levél semmiféle adatot nem tartalmazott. Megszólítással kezdődött a szöveg, melyet szó szerint kellett áttenni. A második feladat kivonat készítése volt. A hosszabb terjedelmű szöveg 5 részből állt, mindegyik alcímmel bevezetve. A versenyzők 50%-os kivonatot készítettek. A munka értékelése kétféleképpen történt. A levelet, valamint a jegyzőkönyvben szereplő címeket a gyorsírási szabályzat szerint javítottuk. A kivonat értékeléséhez mintamegoldást adott ki a versenybizottság, s a hiányzó gondolatok, szavak, a helytelen tagolások esetén a maximális pontszámhoz képest arányosan kevesebbet adtunk. Végül összegeztük a két részfeladat pontszámát.
A feladat nem volt ismeretlen a versenyzők előtt. A versenybizottság, valamint a felkészítő tanárok által összeállított gyakorlóanyagok sok segítséget jelentettek abban, hogy Dobos Anita a 7., Varga Tibor a 29. helyen végzett a nagyszámú versenyző közül. Gratulálunk a szép teljesítményhez!

Csenkiné Bihal Mária és dobogós tanítványa: Varga Tibor
Bár az iskolákban az utóbbi időben háttérbe került a jegyzőkönyv tanítása, mégis remélem, sikerült felkeltenem a hazai versenyszervezők és versenyzők érdeklődését. - (Anita)

A világbajnok és tanára: Székely Katalin és Hajdicsné Varga Katalin

Verseny előtti gyakorlás Hannoverben: Rigó Bernadett és tanára, Csizmadia Imréné