Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége

MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK

ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

1073 Budapest, Kertész u. 41. II/7.

Levélcím: 1368 Budapest, Pf. 181

Telefon/fax: 268-0236

e-mail: magygosz@axelero.hu

honlap: www.magyosz.hu

122/2004./I. iktatószámú levél 2. sz. melléklete

Észrevételek

"A gépírás és szövegszerkesztés, valamint a gépírás és a gyorsírás szakképesítés birtokosainak munkaerő-piaci helyzete" című 2003-ban az Oktatási Minisztérium megbízásából a 16. ügyviteli szakmacsoportban készült tanulmányhoz

A Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségének - a gyorsírók és gépírók 80 éves érdekképviseleti szervezetének - a tanulmánnyal kapcsolatos észrevételei

A tanulmány rövid történeti áttekintést ígér a gépírás, gyorsírás és a számítástechnika kialakulásáról, oktatásáról (4. old.). Ezután "Az írógép rövid története" c. fejezetben feleslegesen hosszan foglalkozik - erősen vitatható minősítésekkel megtoldva a 18-19. századi írószerkezetekkel, majd néhány sorban elintézi a modern, mai értelemben vett írógépeket, de egy szót sem ejt a gyárilag sorozatban gyártott Remington írógépekről, amelyek az egész világon elterjedtek és bekerültek az irodákba, mint alapvető munkaeszközök. A 20. század húszas éveitől keresik a nehéz és fárasztó munkát megkönnyítő elektromos meghajtású gépekre a megoldást, de csak a II. világháború után születtek meg a tömeges gyártás módjai. Alig váltak általánossá, amikor az írógépgyártásban is uralkodóvá válik az elektronika és megszületik az írógépek harmadik generációja, az elektronikus írógép igen sokoldalú lehetőségeket nyújtva. Ezek indítják el többek között az ügyvitel-gépesítés újabb forradalmát, de betetőzése az lesz, amikor ezeket is felváltja a számítógép a maga kimeríthetetlen lehetőségeinek felkínálásával.

Két lényeges mozzanat viszont teljesen kimaradt a tanulmányból:

a) A sorozatban gyártott és minden irodába bekerülő írógép kiszorította a nagy számú írnokokat az irodai életből. Helyüket, munkájukat átvették azok a női munkavállalók, akiknek már nem jutott hely az oktatásban vagy az egészségügyben. Így vált "női" szakmává a gépírás.

b) A gépírónők képzését elősegítette, hogy a torontói egyezményben nagyjából egységesítették a billentyűk elrendezését (természetesen minden nyelvben kiegészítették a szükséges saját betűkkel), majd a 20. század első évtizedeiben kialakult és elterjedt a ma is használatos tízujjas vakírásos módszer. Mindezek megindították a tanfolyami, illetve iskolai oktatást, és megszületett egy újabb munkakör, a gépírástanítói.

Ha már felsorolták a szerzők az utolsó évek bajnokait, nem lett volna szabad elfeledkezniük az akkor éppen terjedőben lévő elektronikus írógéppel versenyző világbajnok Varga Erzsébetről sem, aki a Nemzetközi Gépíró és Gyorsíró Szervezet - INTERSTENO - kongresszusának keretében Belgrádban 1979-ben megrendezett gépíró-világbajnokság győztese volt.

Összegzésként: E fejezet felépítése aránytalan, a szerzők eltévesztették a szükséges hangsúlyokat, így hiányos és nem megalapozott következtetéseket vonnak le. Többet foglalkoztak az írógéppel, mint a gépírással és művelőikkel!

Az "Egy kis gyorsírástörténet" című fejezetben (6. old.) hasonló hibába estek a szerzők, mint a gépírásnál: feleslegesen, hosszan és pontatlanul foglalkoztak az ókori gyorsírással. Ami biztos és lényeges: a gyorsírás keletkezésének kezdetei éppúgy homályba vesznek, mint az írásé. Gyorsírási jellegű kezdeményezésekre bukkantak már a Kr. e. századokban a görögöknél, de ezek az emléktöredékek csupán azt erősítették meg, hogy az emberiség állandóan kereste a minél rövidebb, gyorsabb írás lehetőségit, hozzá a megfelelő eszközöket, anyagokat. Az első biztos feljegyzés, hogy a mai értelemben vett gyorsírási rendszerhez hasonlót Cicero felszabadított rabszolgája, később titkára és barátja, M. T. Tiro alkotta, amivel jeljegyzések készültek pl. a Catilina-féle összeesküvés leleplezésekor. De lényegesebb, hogy a Római birodalom bukásáig továbbfejlesztették, tökéletesítették. Néhány évszázadra eltűnt a közéletből, majd a 17. század elején Angliában indult meg a gyorsírás újjáéledése, folytatták a franciák, végül a 19. században német nyelvterületen születnek olyan új típusú rendszerek, amelyek közvetlen vagy közvetve hatással voltak más nemzetek gyorsírására is.

Sajnos, a szerzők itt megfeledkeztek egy alapvető kérdés feltevéséről: Miért ezekben az országokban és azokban az években jelentkezett a hatalmas érdeklődés a gyorsírás iránt?! Röviden: a gyorsírás iránti igény ott és akkor jelentkezik, amikor komoly társadalmi, vallási, gazdasági, politikai változások következtében nélkülözhetetlen lesz az elhangzottak szó szerinti, pontos rögzítése. Ez vonatkozik Magyarországra is!

A pontosság kedvéért meg kell jegyeznünk, csak jó indulattal mondhatjuk, hogy Gáti István az első kísérletező a magyar gyorsírás alkotására, mert ő elsősorban egy mindenki által olvasható és érthető világíráson törte a fejét. De az sem állja meg a helyét, hogy hazánkban 1802-ben kezdődött meg a gyorsírás alkalmazása (7. old.), hiszen szórványos emlékek utalnak korábbi jegyzésekre, pl. a 16. századi hitvitákon (vö. Gyulafehérvári hitvita, Nagyváradi disputáció!). Túlzott Danzer hatása a magyar gyorsírásra, hiszen a latin nyelvű áttételét tiszteletből ajánlotta fel a magyar nemzetnek. Az első igazi hatásuk és a gyakorlatban alkalmazott Taylor magyar nyelvű áttételek Kovács Imre, Borsos Márton és Dobrossy István nevéhez fűződnek. Ez a fajta gyorsírás mintegy hét évtizeden át szolgálta az országot. Hajnik Károly, első országgyűlési gyorsírónk, ismerte ugyan Danzer munkáját, de Kovács István rendszerét gyakorolta be, fejlesztette tovább és használta.

Fontos adat az is, hogy már az 1830-as évektől van országgyűlési gyorsírás, sőt egyes megyékben és kiemelkedő jelentőségű üléseken is jegyezték az elhangzottakat.

Kár, hogy a szerzők nem tettek említést a Taylor-féle gyorsírást kiszorító Gabelsberger-Markovits és a Stolze-Fenyvessy rendszerekről (1863-1927 között egyeduralkodók!), amelyeket felváltotta a 15 évi fejlesztő munkával megszülető Radnai-rendszer egységes magyar gyorsírás néven (1927), amelyet napjainkban is kizárólagosan használunk.

Nagyon dicsérendő viszont a gyorsírás használatáról, helyéről, fontosságáról és helyettesíthetetlenségéről szóló utolsó bekezdés (7. old.).

Összegzésként: Örülünk, hogy a szerzők fontosnak tartották a történeti áttekintést, azonban azt is szem előtt kell tartanunk, hogy az olvasók teljes és pontos képet kapjanak a gyorsírástörténetről a fenti kiegészítések csatolásával.

A "Rövid számítástechnika-történet" c. fejezet (8. old.) nézetünk szerint feleslegesen hosszú, főleg a számológépekkel foglalkozó rész. Nagyon hiányoljuk, hogy nem ejtettek szót arról, hogy a gépírástanárok az elsők között voltak, akik a számítógépes alapismereteket elsajátították és oroszlánrészük volt az oktatásban is, hiszen a legtöbb számítógéphez értő matematikatanár erre nem vállalkozott. Nem esett szó arról sem, hogy az utóbbi évtizedekben a gépírás tanítása is szinte kizárólag számítógépen történik, és hozzá oktató programokat szintén a gépírástanárok készítettek, sőt a dolgozatok javításához olyan programokat alkottak, amelyekkel nemcsak meggyorsítják, megkönnyítik a szaktanár munkáját, hanem precízebbé,

szinte teljesen tökéletessé teszik. Már a Nemzetközi Gépíró és Gyorsíró Szervezet - INTERSTENO - 1989-ben Drezdában megrendezett kongresszusán magyar előadás hangzott el az oktató- és javító programok lehetőségéről, jelentőségéről, amikor a nálunk technikailag fejlettebb országokban ilyenre nem is gondoltak.

Azt is meg kell említenünk, hogy tanáraink, versenyzőink jelenleg keresik a módját annak, hogyan lehetne a számítógép nyújtotta lehetőségek további kihasználásával fokozni a gépírási, adatbeviteli teljesítményeket, mert ebben a vonatkozásban le vagyunk maradva a külföldiekhez képest.

Az "Iskolai felmérések" c. fejezetben véleményünk szerint erősen kérdéses a tanulók számára készült 3., 4. kérdés, még akkor is, ha a végén utalás történik arra, hogy a tanulók helyesen értékelték a nehézségeket, az egyes szaktárgyak fontosságát (15. old.).

Elgondolkodtatónak találjuk, hogy a felkért iskolákból milyen kevesen érezték a válaszolás fontosságát, de ez - sajnos - megegyezik azzal a tendenciával, hogy kevesebb iskolában választják szaktárgyaink tanítását és általában rövid ideig, ill. alacsony óraszámban taníthatják.

A szerzők a gépírástanulás fontosságát, jelentőségét helyesen emelik ki (21. old.), s ez a megállapítás remélhetőleg hatással lesz az igazgatók és az oktatásért felelős vezetők fejlesztési tendenciáira is!

A három szaktárgy fontossági sorrendje (szövegszerkesztés, gépírás, gyorsírás) sem véletlen, a gyakorlati életből is ez sugárzik át. De azt hangsúlyoznánk, hogy nem szabad fontossági sorrendről beszélni, ez inkább azt jelenti, hogy mely tevékenység, szaktudás iránt mennyi a számszerű igény, hány tanuló képzésére van szükség a reális elhelyezkedés, illetve a túlképzés megelőzése érdekében. Ebből egyértelműen következik, hogy minden területen a magasabb fokú minőségi képzés a lényeges.

A tanulmánytól függetlenül is ismert, hogy a vállalatok, intézmények részéről erős kritika tapasztalható, kifogásolják, hogy nem kapnak cégük számára napra kész ismeretekkel rendelkező friss ügyviteli munkatársakat. E tanulmányból viszont az is kitűnik, hogy amikor lehetőségük lenne a vállalatoknak, intézményeknek felelősen véleményt nyilvánítani, esetleg hasznosítható tanácsokat adni, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a felkért 45 hivatalból 13 küldte vissza az adatlapokat.

E fejezetben a 26. oldalon található táblázat 9. pontjában szereplő kérdés megfogalmazása nem tekinthető szerencsésnek: "Mit használ diktált dokumentumok jegyzeteléséhez, diktafon/élőbeszéd/egyéb?". Így nem tartjuk kielégítőnek az e kérdéskörrel kapcsolatosan levont következtetéseket, amelyek a 27. oldal alján találhatók.

Az "Összegzés" c. fejezetben olvasható következtetések alátámasztására vonatkozó adatokat nem egyértelmű megfogalmazásban találjuk meg a tanulmányban, ezért fontosnak tartjuk, hogy a következtetéseket közösen gondoljuk tovább. Ennek a nézetünknek szerettünk volna hangot adni észrevételeink összegyűjtésekor.

Budapest, 2004. november 16.

Dr. Kalotay Kálmán

közoktatási szakértő

ny. tanszékvezető főiskolai tanár

a Magyar Gyorsírók és Gépírók

Országos Szövetségének elnöke