EGY KIS INFORMATIKA EGY KIS INFORMATIKA
AZ INFORMÁCIÓÁRAMLÁS
AUTÓPÁLYÁJA
Mi az internet?
Az internet egy világméretű számítógép-hálózat, amely a különböző rendszerű számítógép-hálózatok ezrei között egy egységes "hálózati társalgási nyelv" - Internet Protocol - segítségével kommunikációt tesz lehetővé. A mára kialakult és állandó fejlődésben levő hálózat gyökerei a '60-as évek Amerikájába nyúlnak vissza.
Az első nagy távolságokat áthidaló hálózat az amerikai honvédelmi minisztérium Arpa-net rendszere, amely katonai kutatások céljára jött létre. ARPA (Advanced Research Project Agency) által támogatott kutatás célja az volt, hogy nagy teljesítményű számítógépeket kapcsoljanak össze úgy, hogy az adategységek (datagramok) automatikus irányítása révén a rendszer működőképessége fennmaradjon, még a hálózat egyes elemeinek kiesése esetén is.
A megteremtett rendszert azonban az emberek egymás közti kommunikációra is felhasználták, az így létrejött új medium computer segítségével kialakult napjaink egyik legnépszerűbb kommunikációs formája, az e-mail.
Ezek a szakmai vagy privát eszmecserék azonban több személyt is érdekeltek, majd kialakultak az információ megosztásának számítógépen történő megvalósítási formái: levelezési listák, elektronikus konferenciák, vitakörök.
A tájékoztatás olyan hagyományos formái, mint faliújság, újság vagy magazin is megszülettek elektronikus formában.
Az eredeti cél, hogy távoli szuperszámítógépek erőforrásait felhasználják, rajtuk számításokat végezzenek vagy adatokat érjenek el róluk, a szintén megvalósult a távoli bejelentkezés Telnet, illetve File Transfer Protocol (FTP) segítségével.
Ahogy a hálózat információtartalma és résztvevőinek száma nő, úgy válnak egyre fontosabbá a navigációs lehetőségek. Hierarchikus vagy háló topológiájú eszközök segítik a "lapozgatást" a világnak ebben az óriási könyvtárában, a különféle indexelési technikákkal felszerelt keresőkkel kiegészítve.
Az egész rendszer a független adatcsomagok kapcsolásán alapult. Két számítógép között az átküldendő üzeneteket csomagokra darabolták fel. Mindegyik csomag viselte a feladó és a címzett számítógép címét. A hálózat mindegyik számítógépe képes volt az adatcsomagok feladására, fogadására, illetve továbbküldésére. Mindegyik számítógép a pillanatnyilag legjobbnak tartott irányba, valamelyik szomszédjának küldte tovább a nem neki címzett csomagokat. A címzetthez különböző úton-módon eljutott csomagokat azután sorrendbe rakták, megkapva az eredeti üzenetet. Az egész működésben a legérdekesebb éppen annak a meghatározása, hogy melyik is az a bizonyos "legjobb irány".
Néhány évvel később nagy számban jelentek meg a munkaállomások és igény volt ezek hálózati összekapcsolására. A szakma gyártófüggetlen, működőképes szabványt keresett. Ez pedig az ARPA-netben kipróbált protokol lett. Így alakultak ki a többnyire Ethernet alapú helyi hálózatok, amelyek az internet protokol családot magába integráló BSD UNIX operációs rendszerrel ellátott számítógépeket kötötték össze. Az Egyesült Államok területére kiterjedő országos hálózatba történő bekapcsolódáshoz a döntő anyagi és szervezési hátteret egy kormányzati szerv, a National Science Foundation (NSF) adta.
Kialakult egy úthálózathoz hasonló, összetett számítógép-hálózati topológia.
Különálló, a hálózati adatcsomagok kapcsolására dedikált számítógépek: routerek jelentek meg, amelyek a helyi hálózatot leválasztották, az átmenő forgalmat önállóan kezelték. Ezzel a hálózatban egy új funkcionális elem, a gerinchálózat backbone jelent meg.
A �80-as évek végén az NSF-hez hasonlóan számos országban szerveződtek gerinchálózatok. Az NSF-hez igyekeztek kapcsolódni, de egymással is kiépítettek kapcsolatot. Napjainkban már kiépültek a gerinchálózatok gerinchálózatai is. A sok-sok egymással összekapcsolt helyi és gerinchálózat, alkalmazás és szolgáltatás alkotja azt a nagy összességet, amelyet ma internetnek nevezünk.
World Wide Web
1992-re nyilvánvalóvá vált a szakemberek előtt, hogy az internettechnológia bevezetése és elterjedése töretlen folyamatként zajlik majd le az egész földön. A szakemberek megértették azt is, hogy az internetalkalmazások nehezen "fogyaszthatók" és nem vonzók a szó köznapi értelmében.
Ennek a problémának a legsikeresebb megoldása a World Wide Web, az egész világot behálózó információkezelő rendszer, amely az internetet médiává tette azáltal, hogy a térben elosztott multimédia-információkat kezeli. A WWW az internet előtt álló legnagyobb problémát oldotta meg sikeresen azzal, hogy mindenkihez képes eljuttatni ezeket az információkat.
A W3 a grafikus lehetőségekre legjobban építő internetszolgáltatás. Népszerűségét színes, látványos megjelenésén túl minden eddigi szolgáltatástípust integráló, és a dokumentumok közötti kapcsolatok létrehozását a legerőteljesebben lehetővé tevő képességének köszönheti.
Ez az óriási fejlődés 1989 óta következett be, amikor Tim Berners-Lee vezetésével a genfi CERN-nél (Európai Részecskefizikai Laboratórium) a fizikusok egymás közötti kommunikációját megkönnyítő, elosztott globális információs rendszer fejlesztésébe fogtak. A Gopher esetéhez hasonlóan, a probléma itt is az információk szétszórt voltában rejlett, amely a '80-as években már igen fejlett számítógépparkkal rendelkező CERN-nél a fizikusok által használt különböző erőforrások (szöveg, kép, hang) egyszerű, egységes kezelésének igényével is párosult.
Az elképzelés a hipertext technológiájára épült. A szövegben egyes megkülönböztető jelzéssel (pl. aláhúzás, eltérő szín stb.) ellátott szövegek mögött újabb dokumentumok rejlenek, ami mentén haladva dokumentumok láncolatát járhatjuk be.
A hipermédia a hipertext megközelítésének szövegről multimédiára (kép, hang, animáció, videó) történő általánosítása. Magát a hipertext kifejezést 30 éve használta először Ted Nelson, s a fogalmat nem szekvenciális írásként definiálta.
Nálunk már a századfordulón gondoltak a képek telefonvonalon történő továbbítására (Puskás Ferenc, Baross Gábor).
Az eredeti projekt 1990-ben csak a kliens/szerver modellt követő rendszer alapelemeinek létrehozására koncentrált. A prototípus egy NeXT alapú mintarendszer volt, amely a kliens/szerver dialógus szabályait definiáló Hyper Text Transfer Protocol (HTTP) használatára épült.
A nyilvánosan is elérhetővé tett protokollspecifikáció és program-forrásszöveg az internetközösség számára számtalan további hipertextolvasó (browser) készítésének lehetőségét teremtette meg. 1992-ben a CERN nyilvánosan is bejelentette a WWW megszületését a világnak.
A világot meghódító útjára 1993-ban indult el, amikor Amerikában a National Center for Supercomputer Applications (NCSA) bejelentette egy erőteljesebb szerver és a grafikus felhasználó Mosaic-kliens kifejlesztését a jelentős platformokra, kjöztük a Windowsra.
Mint minden nagy történtelmi jelentőségű előrelépés, a WWW is egy meglepően egyszerű ötleten, a HTML-nyelv és az URL (Uniform Resource Locator) kombinációján alapul.
A fejlesztés több irányban folyik; a gyorsítási törekvések, biztonsági kérdések és az egyre szélesebb adatkezelés (HTML 3.0 VRML) irányába mutatnak. A VRML Virtual Reality Modelling Language platformfüggetlen nyelv, amely a HTML-hez hasonlóan lehetővé tenné a számítógép által generált 3D grafikus állományok hálózaton történő tömör leírását. A biztonsági kérdések egyre fontosabbá válnak a hálózati kalózkodással (vírus, adatlopás) szembeni küzdelemben éppúgy, mint a személyi és intézményi (otthonról történő vásárlás, bankügyletek stb.) adatvédelem területén. Törekvések történtek a dokumentumok biztonságos továbbítására, tűzfallal körülvett belső hálózat formájában. Hamarosan magunk is észrevesszük, hogy az aktuális és fontos dolgok több helyen is tükrözve vannak (mirror) a hálózaton.
A Word Wide Web az internet mostanában legdinamikusabban fejlődő része. A hangsúly a "nem szekvenciális olvasaton" van; azon, hogy egy lexikont - vagy egy hipertext rendszerű szöveget nem az elejétől a végéig fogunk elolvasni, hanem összevissza ugrálunk benne. Ehhez két dolog szükséges: a megírt anyag (megfelelően megírt szöveg), valamint aminek segítségével olvasni tudjuk a szöveget. A web viszonylatában ez előbbi a HTML (HyperText Markup Language), a második az ún. browser, az esetek majdnem 90%-ában a Netscape vagy a Microsoft Internet Explorer.
A két dolog szoros kapcsolatban van egymással. Ha egy browser nem ismeri az adott HTML-es kifejezést, akkor nem fog elboldogulni vele. A browser az, ami látja és az adott formában láttatja a HyperText Markup Language szabályainak megfelelően megírt odalakat. Volt idő, amikor teljesen különböző, a másik browser által olykor nem igazán élvezhető weboldalak születtek. A Netscape grafikus browser népszerűségére jellemző, hogy a felhasználók 77%-a ezt használja.
A WWW-böngészők nemcsak a WWW-szerverekkel állnak kapcsolatban, hanem az ismert többi: Gopher, FTP, Telnet, News, CSO stb. erőforrásokat is kezelni tudják. A technológia nagy sikere ennek az integráló szerepének is köszönhető. A browserek maguk végzik el ezen erőforrások egy részének kezelését, a megfelelő protokoll alkalmazásával, más esetekben a webszerver egy speciális programot (gateway) futtat az összeköttetés megteremtéséhez.
A domainnév
Ha a hálózaton egy internetállomás létesül, akkor az egyedi címet kap. Ha valaki az adott állomást el akarja érni, akkor az adott számítógépet azonosító címet kell megadnia. Ha valaki az állomás egyik felhasználójának elektronikus postát akar küldeni, akkor nemcsak a fogadó fél felhasználói nevét kell megadnia, hanem annak a számítógépnek a címét is, ahol a fogadó félnek azonosítója (account) van.
Kezdetben ezek a címek számok voltak, amelyeket Internet Protocol- (IP-) címnek neveztek, azonban a szakemberek hamar rájöttek arra, hogy a felhasználók az azonosító számítógépeket azonosító nevekkel, ún. domainnevekkel is ellátták. Az IP-cím egymástól ponttal elválasztott négy számból áll. Például a Willamette Egyetem számítógépeinek egyike a 158.104.1.1, míg egy másik a MIT-en a 18.43.0.177 címmel rendelkezik. Amint a számítógép IP-címet kap, internet gazdaszámítógéppé lép elő. A Willamette Egyetemen az előbbi számítógép a jupiter.willamette.edu domainnévvel rendelkezik, míg a másik a MIT-en a michael.ai.mit.edu nevet viseli. A domainnév egymástól ponttal elválasztott szavakból áll.
Amikor a domainnév felhasználásával az internethez csatlakozó számítógéphez akarunk hozzáférni, akkor azt a Domain Name System program a gazdarendszer megfelelő IP-címére fordítja le. Például a "michael.ai.mit.edu" domainnévben az internetgazda a "michael", amely az "ai"-nak nevezett domainban van, és ez pedig a "mit" elnevezésű domainban van benne. Az "edu" rövidítése arra utal, hogy oktatási intézményről van. szó. A domainnév tehát a számítógépes rendszerről tartalmaz információkat.
Összeállította: Elbert Gyuláné
A cikk megjelent a SzóVilág 2003. szeptember-októberi számában