szóvilág
Újabb magyar sikersorozat
Világbajnokság
az örök városban
2003. július 15-19-e között Rómában rendezték meg az
Intersteno 44. kongresszusát, amelynek keretében gyorsíró-,
levelezés és jegyzőkönyv-vezetési, illetve gépíró-, számítógépes
szövegszerkesztői világbajnokságot is rendeztek. 33 országból ötszázan mérték
össze tudásukat, felkészültségüket. A világversenyre 51 fős magyar csapat
utazott ki szponzorok segítségével.
Megnyitó: a gyorsírástól a multimédiáig
A július 15-én 17
órakor kezdődött megnyitó ünnepséget "Az Intersteno reneszánsza: a gyorsírástól
a multimédiáig" címmel rendezték meg. A megnyitó előrehozott kongresszusi
ülésnek volt tekinthető, hiszen Fausto Ramondelli,
az Intersteno elnöke üdvözlő beszédén túl a legújabb kommunikációs eszközökről
hallhattunk előadásokat, többek között az élőbeszédet felismerő szoftverről,
illetve a digitális tollról. Az előadásokat követően pedig a Nemzetközi Gyorsíró
és Gépíró Szervezet történetét, versenyeit, illetve az íróeszközöknek a múlt
század elejétől napjainkig tartó fejlődését mutatták be filmen.
A kongresszusi
előadásokról
A július 17-én
kezdődő kongresszusi ülésszak előestéjén megnyitott kiállításon nemcsak
megszemlélni lehetett a korszerű irodatechnikai eszközöket, hanem a kongresszus
ideje alatt működésüket ki is lehetett próbálni. A legnépszerűbbek a
gyorsírógépek voltak. Azok a versenyzők, akik több világbajnokságon részt
vettek, ezt az írószerkezetet már ismerhet ték.
Azok azonban, akik először jutottak ki e rangos seregszemlére, érdeklődéssel
tanulmányozták ezt a gépet, amelyet eddig még csak a bírósági tárgyalást
bemutató amerikai filmkockákon láthattak.
A kongresszusi előadások többsége a számítástechnikával
kapcsolatos fejlesztések eredményeinek szakmánkban történő hasznosításával
foglalkozott. Örülünk annak, hogy Hannoverhez hasonlóan Hajdicsné
Varga Katalin Rómában is tartott előadást a
tanítás módszertani kérdéseivel foglalkozó ülésszakon a magyar nyelv és a
gyorsírás kapcsolatáról.
GYORSÍRÁS
A helyszínről
Július 16-án
tartották a versenyeket, a gyorsírók a kongresszusi központtól nem messze levő
iskolában mérték össze tudásukat. A két helyszín közötti aránylag kis távolság
azért volt fontos, mert a világbajnokságok történetében először egy napon
rendezték meg a gyorsíró- és a gépíróversenyeket. Bár a gyorsíróversenyzőket
gépeikkel együtt autóbusszal szállítottuk át a gépíróversenyre, mégis nagyon ki
kellett számítani minden percet, hogy a kezdésre minde nki odaérjen.
Az új versenyszabályzatról
A
gyorsíró-világbajnokság idei új szabályzata szerint háromszor 5 perces, fokozódó
sebességű diktátumot 10 másodpercnyi szünettel kellett diktálni. Ebben az évben
minden ország az angol nyelvű bázisszöveget fordítot ta le nemzeti
nyelvére a meghatározott szabályok szerint. Idén magyar nyelven a C-szakasz
a 160 szótagos kezdősebességről 230 szótagig fokozódott, a B-szakasz
250 szótaggal kezdődött és 340 szótaggal végződött, a 360 szótaggal induló
A-szakasz végsebessége pedig 460 szótag lett. (A szótagszámot kerekítve
jeleztük.)
Mivel az áttételi idő mindhárom
szakaszban egyforma volt, így a versenyzőknek a 15 perces diktátum elhangzása
után azonnal el kellett dönteniük, hogy melyik szakasz áttételére vállalkoznak.
Mindenkinek arra kellett törekednie, hogy a választott szakasz elkészülte után
lehetőleg a következő szakaszból is áttegyen legalább 2 percet, mert így
lehetett előbbre jutni az eredménylistán.
A viszonylag rövid áttételi idő azt követelte, hogy a
versenyzők számítógéppel készítsék el a versenydolgozatot. A márciusban
Lipcsében megrendezett gyorsíróversenyen elindult magyar versenyzők már túlestek
az új versenyszabály szerinti tűzkeresztségen, de Rómában a versenyzők többsége
először találkozott ezekkel az új feltételekkel.
A versenyszövegről
A diktátum a
vízgazdálkodásról szólt. Felsorolunk néhány olyan kérdéskört, amelyekkel
foglalkozott a világbajnokság gyorsírási zsűrije által megküldött szöveg: mi
történik az elszennyezett vízzel, hová jut és milyen károkat okoz, mit jelent a
víz az állatok és a növények számára, mekkora a felelősségünk abban, hogy a jövő
generációi is elegendő tiszta vízhez juthassanak stb.
Az élőbeszéd stílusában megfogalmazott szövegre számító
versenyzőknek először mindenképpen arra kel lett gondolataikat
összpontosítaniuk, hogy beleéljek magukat a vízzel kapcsolatos témakörbe. Akinek
ez a "beleélés" nem sikerült, annak áttételében félreértelmezésekkel
találkozhattunk. Az a tapasztalt - több világbajnokságot megjárt - német hölgy,
akit az olasz szervezők a megnyitó ünnepségen
ajándéktárggyal is köszöntöttek mint a római világbajnokság legidősebb
részvevőjét, a verseny utáni beszélgetésen bevallotta, hogy nem ilyen típusú
szövegre számított, hanem "Tisztelt Hölgyeim és Uraim!" megszólítással
kezdődő beszédre. S mivel elég távolt állt tőle ez a vízgazdálkodással
kapcsolatos szöveg, ezért még az első 3 perccel sem tudott megbirkózni, így neve
sem jelenhetett meg az eredménylistán.
Az
eredményekről
Nagy örömünkre a
magyar versenyzők - a felsorolt nehezítő tényezők ellenére - kiválóan vették az
akadályokat, így nagyon szép eredményekről tudunk beszámolni. Az ünnepélyes
eredményhirdetésen derült ki, hogy az A-szakaszban sikeres
áttételt a "ceruzával gyorsírók kategóriájában" a világon csak egyetlenegy
versenyző tudott készíteni. Nagy örömünkre ez a versenyző Lestár Éva
volt, aki ennek az egyedülálló teljesítményének köszönhetően immár negyedszer
védte meg az 1995-ben Amszterdamban, 1998-ban Lausanne-ban, illetve 2001-ben
Hannoverben megszerzett gyorsíró-világbajnoki címét.
A világbajnok után harmadik
helyezettként ismét magyar versenyzőt szólítottak a dobogóra, így tapsolhattunk
Árvayné Dani Judit parlamenti gyorsírónak is.
Azt, hogy erős magyar gyorsírócsapat utazott ki Rómába, az is jelzi, hogy az
első tíz helyezett között öt magyar versenyző is szerepel. Az is figyelemre
méltó, hogy a C-szakasz élén is két
magyar versenyző - Kóródi Zsuzsa és Bíró Ágnes
- nevével találkozhatunk, illetve az 5 perces áttételt készítő magyar gyorsírók
is szoros egymásutánban követik egymást.
Az ifjúsági világbajnokról
Mindezen szép
eredmények ellenére azt kell mondanunk, hogy a római világbajnokság
legkiemelkedőbb eredményét - természetesen Lestár Éva mellett - az ifjúsági
kategóriában versenyző Rodenbücher Katalin produkálta.
Nemcsak azért, mert kétszeres világbajnok lett az örök városban, hanem annak
ismeretében hangoztatjuk ezt, hogy Katalin mindössze egy éve "ismerkedik" a
gyorsírással, a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskolában elindított ügyintéző
titkár I. szakképesítés tanulása során.
Kiemelendő, hogy az ifjú versenyzőnek a második világbajnoki érmét is olyan
versenyszámban sikerült megnyernie, amelyhez szintén biztos gyorsírástudás
szükséges. Ezenkívül a versenyző rajthoz állt gépírásból is, ahol az ifjúsági
magyar csapatban kimagaslóan a legjobb teljesítményt nyújtotta. A kiváló
gyorsírási és gépírási eredményének köszönhetően Rodenbücher Katalin
az összetett versenyben is előkelő helyen szerepel a rangsorban.
A felsorolt első pozíciókat és szép helyezéseket összegezve
méltán elmondhatjuk, hogy ifjú kora ellenére Katalin lett a római magyar csapat
hőse, hiszen két fényes éremmel és négy oklevéllel térhetett haza élete első
világbajnokságáról. Meg kell említenünk, hogy a veszprémi tanuló felsorolt
kiváló telj esítményében nagy részt vállalt Kanyár Erika
tanárnő, aki maga is kiváló versenyző, s a római világbajnokságon a magyar
gyorsírók között a harmadik legjobb eredményt érte el.
Gyorsírás, felnőtt
kategória
|
Helye-
zés |
Név |
Ország |
Sza-
kasz |
Perc |
Hiba-
pont |
Vég-
sebesség |
|
1. |
Lestár Éva |
Magyarország/Budapest |
A |
3 |
51 |
414 |
|
2. |
Helena Bendova |
Cseh Köztársaság |
B |
6 |
40 |
354 |
|
3. |
Árvayné Dani Judit |
Magyarország/Budapest |
B |
6 |
47 |
367 |
|
4. |
Encamancion Ramos Villajos |
Spanyolország |
B |
5 |
15 |
355 |
|
5. |
Kanyár Erika |
Magyarország/Veszprém |
B |
5 |
40 |
343 |
|
6. |
Ferenc Zsuzsa |
Magyarország/Budapest |
B |
5 |
44 |
343 |
|
7. |
Nánásiné Czapári Judit |
Magyarország/Budapest |
B |
4 |
18 |
320 |
|
8 |
Bernhard Gremmer |
Németország |
B |
4 |
35 |
342 |
|
11. |
Niklas Varisto |
Finnország |
B |
3 |
25 |
279 |
|
12. |
Kóródi Zsuzsanna |
Magyarország/Nyíregyháza |
C |
7 |
24 |
277 |
|
13. |
Bíró Ágnes |
Magyarország/Budapest |
C |
7 |
40 |
277 |
|
14. |
Martina Wichers |
Németország |
C |
6 |
23 |
255 |
|
20. |
Peter Walker |
Anglia |
C |
5 |
9 |
212 |
|
21. |
Dobos Anita |
Magyarország/Nyíregyháza |
C |
5 |
11 |
233 |
|
22. |
Kovácsné Horváth Andrea |
Magyarország/Celldömölk |
C |
5 |
21 |
233 |
|
23. |
Keringer Margit |
Magyarország/Szombathely |
C |
5 |
22 |
233 |
|
24. |
Palcsák Bernadett |
Magyarország/Nyíregyháza |
C |
5 |
24 |
233 |
|
25. |
Annie Donnet |
Franciaország |
C |
5 |
26 |
247 |
|
39. |
Edith Vartok |
Ausztria |
C |
3 |
16 |
194 |
|
40. |
Kővágó Franciska |
Magyarország/Baja |
C |
3 |
17 |
195 |
|
41. |
Marlies Hende |
Németország |
C |
3 |
19 |
194 |
|
42. |
Székely Láazlóné |
Magyarország/Mátészalka |
C |
3 |
19 |
195 |
|
43. |
Herbert Gallner |
Ausztria |
C |
3 |
24 |
194 |
Gyorsírás, ifjúsági kategória
|
Helye-zés |
Név |
Ország |
Sza-kasz |
Perc |
Hiba-pont |
Vég-sebesség |
|
1. |
Rodenbücher Katalin |
Magyarország/Veszprém |
C |
3 |
15 |
195 |
|
2. |
Claudia Tack |
Németország |
C |
3 |
18 |
194 |
GÉPÍRÁS ÉS SZÖVEGSZERKESZTÉS
Hannoverhez képest a gépíró- és
szövegszerkesztő-versenyeken is feltartóztathatatlanul előrenyomult az
informatika. A laptop az úr, printer nincs, a versenyzők merevlemezre, majd
flopira mentik munkájukat. A javítás és értékelés a csehek szoftverével
történik, de természetesen a zsűritagoknak megvan a lehetőségük az alapos
ellenőrzésre és indokolt esetben korrekció kezdeményezésére .
A laptop az úr, de még inkább
mindaz, ami benne rejtve van: különleges modulok, programok, kiegészítők, az
automatikus javítás és a gyorsszöveg megannyi tárháza. Így aztán nem csoda, hogy
az újdonsült-régi világbajnok az ezer leütést ostromolja percenként .
Húszezer pont fölött ez már technikák összecsapása, ahol az ember szerepe
másodlagossá degradálódik.
A szövegszerkesztésben 220-ra
emelték az elvégezhető javítások számát (a németek állítólag 250-et szerettek
volna), mert némelyik billentyűzseni egyébkén t unatkozna nyolc perc
elteltével.
Úgy indult, hogy a
korrektúrafeladatok javítása is szoftveresen történik, legalábbis a cseh
programozók első nap még így tájékoztatták a zsűritagokat. Több próbálkozás után
(melynek során pl. az etalon szövegben markereket kellett elhelyeznünk a
korrektúrák első karakterénél) végül mégis a hagyományos módon történt az
értékelés.
Nagy tanulság, hogy technikából is alaposan fel kell
készülni egy ilyen világversenyre: megbízható számítógép, helyesen telepített
szoftverek, a szövegszerkesztő alapos ismerete,
nagyfokú biztonság az egyes műveletek hibátlan elvégzésekor.
Gépírás, felnőtt
kategória
|
Helyezés |
Név |
Ország |
Leütés/perc |
Hibaszázalék |
Pontszám |
|
1. |
Helena Matouskova |
Cseh Köztársaság |
955,10 |
0,03 |
27853 |
|
2. |
Javier Nunez Hidalgo |
Spanyolország |
822,80 |
0,02 |
24084 |
|
3. |
Petr Hais |
Cseh Köztársaság |
749,27 |
0,08 |
20778 |
|
16. |
Stefanie Wiele |
Németország |
478,97 |
0,02 |
14069 |
|
17. |
Nagy Julianna |
Magyarország |
474,87 |
0,03 |
13846 |
|
18. |
Kővágó Franciska |
Magyarország |
490,20 |
0,06 |
13806 |
|
19. |
Sandra Joest |
Németország |
461,17 |
0,02 |
13535 |
|
23. |
Hubert Hoffmann |
Németország |
450,77 |
0,03 |
13123 |
|
24. |
Bíró Ágnes |
Magyarország |
441,03 |
0,03 |
12831 |
|
25. |
Ferenc Zsuzsa |
Magyarország |
451,77 |
0,06 |
12753 |
|
27. |
Ingeborg Jaeger |
Németország |
430,27 |
0,02 |
12608 |
|
28. |
Kovácsné Horváth Andrea |
Magyarország |
448,17 |
0,07 |
12545 |
|
29. |
Laura Lolli |
Olaszország |
495,87 |
0,17 |
12376 |
|
41. |
Annie Donnet |
Franciaország |
443,30 |
0,17 |
11099 |
|
42. |
Schilling Anikó |
Magyarország |
466,50 |
0,21 |
11095 |
|
43. |
Martin Striz |
Cseh Köztársaság |
401,20 |
0,09 |
10936 |
|
46. |
Sonja Macejakova |
Szlovák Köztársaság |
389,70 |
0,09 |
10591 |
|
47. |
Székely Mária |
Magyarország |
379,83 |
0,08 |
10495 |
|
48. |
Gyenis Piroska |
Magyarország |
376,17 |
0,07 |
10485 |
|
49. |
Palcsák Bernadett |
Magyarország |
364,30 |
0,05 |
10429 |
|
50. |
Kőhegyi Erika |
Magyarország |
367,50 |
0,05 |
10425 |
|
51. |
Eisrich Gyöngyi |
Magyarország |
431,03 |
0,20 |
10331 |
|
52. |
Ramona Rentemeister |
Németország |
365,10 |
0,06 |
10253 |
|
53. |
Christiane Buelten |
Németország |
395,00 |
0,16 |
9950 |
|
54. |
Draskóczy Katalin |
Magyarország |
363,83 |
0,09 |
9915 |
|
55. |
Encarnacion R. Villajos |
Spanyolország |
374,23 |
0,18 |
9927 |
Gépírás, ifjúsági kategória
|
Helyezés |
Név |
Ország |
Leütés/perc |
Hibaszázalék |
Pontszám |
|
1. |
Peter Dudziak |
Németország |
734,83 |
0,03 |
21445 |
|
2. |
Emrah Kuyumcu |
Törökország |
589,57 |
0,05 |
16887 |
|
3. |
Vaclav Mikula |
Cseh Köztársaság |
577,43 |
0,03 |
16723 |
|
19. |
Tatiana Medvecka |
Szlovák Köztársaság |
411,83 |
0,08 |
11355 |
|
20. |
Rodenbücher Katalin |
Magyarország |
379,23 |
0,02 |
11177 |
|
21. |
Martin Drawert |
Németország |
409,80 |
0,10 |
11094 |
|
22. |
Thorsten Sahm |
Németország |
375,57 |
0,02 |
11067 |
|
23. |
Romek Zita |
Magyarország |
444,07 |
0,17 |
11022 |
|
24. |
Tim Mario Schä ck |
Németország |
401,23 |
0,10 |
10837 |
|
25. |
Nicole Deitermann |
Németország |
377,27 |
0,06 |
10618 |
|
26. |
Nagrant Tünde |
Magyarország |
352,30 |
0,06 |
9969 |
|
27. |
Kuslics Boglárka |
Magyarország |
383,60 |
0,14 |
9908 |
|
28. |
Polgár Bernadett |
Magyarország |
364,37 |
0,10 |
9831 |
|
29. |
Christopher Weiss |
Ausztria |
400,43 |
0,18 |
9813 |
|
30. |
Hana Hasalikova |
Cseh Köztársaság |
376,53 |
0,18 |
9296 |
|
31. |
Kovács Judit |
Magyarország |
333,63 |
0,08 |
9209 |
|
32. |
Réti Virág |
Magyarország |
326,47 |
0,06 |
9194 |
|
33. |
Szabó Márta |
Magyarország |
315,97 |
0,06 |
8879 |
|
34. |
Sandra Albrecht |
Németország |
318,17 |
0,07 |
8845 |
|
35. |
Szabó Krisztina |
Magyarország |
305,03 |
0,04 |
8751 |
|
36. |
Amandine Boulanger |
Belgium |
342,33 |
0,17 |
8570 |
Gépírás, tanulói kategória
|
Helyezés |
Név |
Ország |
Leütés/perc |
Hibaszázalék |
Pontszám |
|
1. |
Petra Kinclova |
Cseh Köztársaság |
485,90 |
0,05 |
13877 |
|
2. |
Jochen Baumeister |
Németország |
443,23 |
0,09 |
12097 |
|
3. |
Sarah Fuchs |
Ausztria |
388,87 |
0,05 |
11066 |
|
11. |
Jan Kosulic |
Cseh Köztársaság |
365,33 |
0,13 |
9560 |
|
12. |
Farkas Zoltán |
Magyarország |
341,17 |
0,07 |
9535 |
|
13. |
Katerina Hylova |
Cseh Köztársaság |
324,93 |
0,11 |
8648 |
|
14.. |
Farkas Gábor |
Magyarország |
341,67 |
0,18 |
8450 |
Szövegszerkesztés,
felnőtt kategória
|
Helyezés |
Név |
Ország |
Korrektúra |
Hiba |
Pontszám |
|
1. |
Markus Schöffler |
Németország |
220 |
4 |
20000 |
|
2. |
Monika Karulova |
Szlovák Köztársaság |
214 |
4 |
19400 |
|
3. |
Olaf Rörtgen |
Németország |
196 |
1 |
19100 |
|
25. |
Christiane Buelten |
Németország |
134 |
10 |
8400 |
|
26. |
Kővágó Franciska |
Magyarország |
82 |
1 |
7700 |
|
27. |
Gundula Schulz |
Németország |
88 |
3 |
7300 |
Szövegszerkesztés, ifjúsági kategória
|
Helyezés |
Név |
Ország |
Korrektúra |
Hiba |
Pontszám |
|
1. |
Peter Dudziak |
Németország |
214 |
2 |
20400 |
|
2. |
Vaclav Mikula |
Cseh Köztársaság |
220 |
4 |
20000 |
|
3. |
Veronika Gyalogova |
Szlovák Köztársaság |
206 |
3 |
19100 |
|
13. |
Thorsten Sahm |
Németország |
89 |
0 |
8900 |
|
14. |
Romek Zita |
Magyarország |
96 |
3 |
8100 |
|
15. |
Daniela Hauer |
Németország |
78 |
0 |
7800 |
|
16. |
Sabrina Reithmeier |
Németország |
80 |
1 |
7500 |
|
17. |
Nagrant Tünde |
Magyarország |
86 |
3 |
7100 |
|
18. |
Ümit Sheker |
Törökország |
162 |
20 |
6200 |
|
20. |
Hana Hasalikova |
Cseh Köztársaság |
71 |
5 |
7600 |
|
21. |
Réti Virág |
Magyarország |
81 |
7 |
4600 |
|
22. |
Désirée Held |
Németország |
74 |
7 |
3900 |
LEVELEZÉS ÉS
JEGYZŐKÖNYVVEZETÉS
A római világbajnokságon immár
második alkalommal rendeztek versenyt levelezésből és jegyzőkönyvvezetésből. A
10 perces diktátum kezdősebessége 120, végsebessége 210 szótag volt. Az első 3
perc levélszöveget tartalmazott megszólítással együtt, ezt szó szerint kellett
áttenniük a jelölteknek. A diktátum hosszabb részét címekkel tagolták hat kisebb
egységre. A címeket is szó szerint kellett leírni, a hozzá tartozó szövegből kb.
50%-os kivonatot készítettek a ver senyzők. A
teljes dolgozat elkészítésére két óra állt rendelkezésre.
A munkák értékelése idén is összetett volt. A levélszöveget
és a címeket a gyorsírásra vonatkozó javítási előírások szerint értékeltük. A
kivonatok elbírálásához mintamegoldást és értékelőlapot kaptunk. Ez utóbbin
feltüntettük, hogy az egyes szakaszok, egységek hány szót tartalmaznak, illetve
hány szóval haladta meg a versenyző az előírt szószámot. A szakaszok kivonatát
mondatonként, illetve tagmondatonként értékeltük. Ha például a mintame goldásban
két mondat szerepelt 3, illetve 4 tagmondattal, akkor erre a szakaszra 7 pontot
adtunk. Ezeket a pontszámokat aszerint határozták meg, hogy a versenyző a
tagmondatokat gyengén (20% alatt), közepesen (20-80% között) vagy jól (80%
fölött) fogalmazta meg, meglátta-e,
kiemelte-e a lényeget. Az egyes szakaszokra kapott pontszámokat összeadtuk, s
ebből vontunk le a levélszövegben és a címekben előfordult hibákért, a
helyesírási, illetve formahibáért járó pontokat.
Csakúgy mint a gyorsíróversenyen, e versenyszámban
is kiemelkedően teljesítettek a magyar résztvevők.
Levelezés és
jegyzőkönyvvezetés, felnőtt kategória
|
He-lye-zés |
Név |
Ország |
A levél
hiba-száma |
A cím
hiba-száma |
A kivo-
natolás hiba-pontja |
A kivo-
natolás mértéke %-ban |
Össz- pont-
szám
(300) |
Elkészí-
tési idő
(perc) |
|
1. |
Annie Donnet |
Franciao. |
0 |
0 |
0 |
100 |
300 |
116 |
|
2. |
Bíró Ágnes |
Magyaro. |
3 |
1 |
1 |
97 |
290 |
109 |
|
3. |
Palcsák Bernadett |
Magyaro. |
0 |
1 |
1 |
96 |
287 |
106 |
|
4. |
Leen Vandaele |
Belgium |
3 |
1 |
1 |
96 |
287 |
90 |
|
5. |
Peter Bruhn |
Németo. |
0 |
0 |
7 |
92 |
269 |
95 |
|
6. |
Kovácsné Horváth Andrea |
Magyaro. |
2 |
0 |
0 |
88 |
266 |
100 |
|
7. |
Kanyár Erika |
Magyaro. |
2 |
0 |
0 |
88 |
262 |
99 |
|
8. |
Keringer Margit |
Magyaro. |
0 |
0 |
0 |
84 |
252 |
101 |
|
9. |
Ralf Gross |
Németo. |
1 |
0 |
9 |
84 |
244 |
105 |
|
10. |
Giuliana Butta |
Olaszo. |
14 |
0 |
0 |
82 |
244 |
107 |
|
11. |
Dobos Anita |
Magyaro. |
2 |
1 |
0 |
80 |
239 |
97 |
|
12. |
Kőhegyi Erika |
Magyaro. |
3 |
3 |
3 |
76 |
224 |
117 |
|
13. |
Helene Kobald |
Ausztria |
0 |
0 |
1 |
70 |
209 |
90 |
|
16. |
Markus Schöffler |
Német. |
2 |
6 |
6 |
47 |
135 |
80 |
|
17. |
Székely Lászlóné |
Magyaro. |
5 |
1 |
1 |
60 |
119 |
103 |
|
18. |
Gerhard Skups |
Németo. |
0 |
11 |
64 |
58 |
108 |
60 |
Levelezés és
jegyzőkö nyvvezetés, ifjúsági kategória
|
He-lye-zés |
Név |
Ország |
A levél
hiba-száma |
A cím
hiba-száma |
A kivo-natolás hiba-pontja |
A kivo-
natolás mértéke %-ban |
Össz- pont-
szám
(300) |
Elkészí-
tési idő
(perc) |
|
1. |
Rodenbücher Katalin |
Magyaro. |
3 |
8 |
8 |
88 |
256 |
95 |
|
2. |
Ilse Meeus |
Belgium |
12 |
1 |
1 |
53 |
158 |
30 |
ÖSSZETETT VERSENY
A gyorsíró- és a
gépíró-világbajnokságon egyaránt sikeres dolgozatot készítők eredményeit
speciális pontszámítással összegzik, s ennek alapján állapítják meg az összetett
verseny pontszámát. Ezt az összesítést azért érdemes tanulmányoznunk, mert az
itt jelzett teljesítményekből következtethetünk leginkább arra, hogy merre tart
a gyorsírás és a gépírás eszközeinek "korszerűsítése".
Eddig a gyorsírásra a diktátum ceruzával történő rögzítése
volt a jellemző, az alábbi eredményjegyzékek viszont azt tükrözik, hogy az
összesített versenyben csak a gyorsírógéppel, illetve a számítógépes gyorsírási
rendszerrel történő lejegyzéssel lehet az élre kerülni. Az eredménylistákból
ugyanis egyértelműen kikövetkeztet hető, hogy
az összetett versenyben a felnőttek között az a spanyol versenyző, illetve az
ifjúságiak között az a cseh versenyző nyerte meg az aranyérmet, akik a géppel
(gyorsírógéppel/számítógéppel) történő gyorsírási lejegyzés kategóriában is
aranyérmesek voltak.
Összetett verseny (a gyorsírás és gépírás eredményeinek
összesítésével)
Felnőtt kategória
|
Helye-
zés |
Név |
Ország |
A gyorsírás pontszáma |
A gépírás pontszáma |
Össz-
pontszám |
|
1. |
Javier Nunez Hidalgo |
Spanyolország |
25800 |
24084 |
47884 |
|
2. |
Helena Matouskova |
Cseh Köztársaság |
14300 |
27853 |
42153 |
|
3. |
Peter Hals |
Cseh Köztársaság |
10500 |
20778 |
31278 |
|
5. |
Libor Hals |
Cseh Köztársaság |
8500 |
17862 |
26362 |
|
6. |
Ferenc Zsuzsa |
Magyarország |
13100 |
12753 |
25853 |
|
7. |
Encamención Ranos Vilajos |
Spanyolország |
16000 |
9227 |
25227 |
|
12. |
Hana Schejbalova |
Cseh Köztársaság |
8300 |
14558 |
22858 |
|
13. |
Bíró Ágnes |
Magyarország |
9000 |
12831 |
21831 |
|
14. |
Kovácsné Horváth Andrea |
Magyarország |
8900 |
12545 |
21445 |
|
15. |
Kővágó Franciska |
Magyarország |
7300 |
13806 |
21106 |
|
16. |
Jochen Schoenfeld |
Németország |
8800 |
12265 |
21065 |
|
19. |
Peter Bruhn |
Németország |
8400 |
10800 |
19200 |
|
20. |
Palcsák Bernadett |
Magyarország |
8600 |
10429 |
19029 |
|
21. |
Uda Kuhn |
Németország |
7400 |
11324 |
18724 |
|
22. |
Székely Lászlóné |
Magyarország |
7100 |
10495 |
17595 |
|
23. |
Rocchina Carmela D�Amico |
Olaszország |
8400 |
9155 |
17555 |
Összetett verseny (a gyorsírás és gépírás eredményeinek
összesítésével)
Ifjúsági kategória
|
Helye-zés |
Név |
Ország |
A gyorsírás pontszáma |
A gépírás pontszáma |
Össz-
pontszám |
|
1. |
Vaclav Mikula |
Cseh Köztársaság |
8900 |
16723 |
25623 |
|
2. |
Jana Hofmannova |
Cseh Köztársaság |
8900 |
12712 |
21612 |
|
3. |
Veronica Ticha |
Cseh Köztársaság |
6600 |
14305 |
20905 |
|
4. |
Petr Sekanina |
Cseh Köztársaság |
7700 |
13083 |
20783 |
|
5. |
Rodenbücher Katalin |
Magyarország |
7500 |
11177 |
18677 |
Az eredményjegyzékeket tanulmányozva felfedezhetjük, hogy a
bátrabb versenyzők több versenyszámban is
vállalkoztak a megmérettetésre, ennek arányában jutalmazták ők oklevéllel a
római eredményhirdetésen. Az alábbiakban felsoroljuk azokat a versenyzőket, akik
több oklevéllel is büszkélkedhetnek.
|
Oklevelek száma |
A versenyzők neve |
Versenyszámok |
|
2 oklevelet kapott |
Dobos Anita
Kanyár Erika
Keringer Imréné |
gyorsírás, levelezés és
jegyzőkönyvvezetés |
|
|
Kőhegyi Péterné |
gépírás, levelezés és
jegyzőkönyvvezetés |
|
|
Nagrant Tünde
Réti Virág
Romek Zita |
gépírás, szövegszerkesztés |
|
3 oklevelet kapott |
Ferenc Zsuzsa |
gépírás, gyorsírás, összetett verseny |
|
4 oklevelet kapott |
Kővágó Franciska |
gyorsírás, gépírás, számítógépes szövegszerkesztés,
összetett verseny |
|
|
Bíró Ágnes
Kovácsné Horváth Andrea
Palcsák Bernadett
Rodenbücher Katalin
Székely Lászlóné |
gyorsírás, levelezés és
jegyzőkönyvvezetés,
gépírás, összetett verseny |
Gratulálunk versenyzőinknek, és
kívánjuk, hogy tudásukat továbbfejlesztve még sok szép versenyeredménnyel
örvendeztessék meg a gyorsírás-gépírást művelők népes táborát!
|