A kormány májusban négyéves gazdasági programot fogadott el, amely azt célozza, hogy az ország minél hamarabb felzárkózhasson az uniós teljesítményekhez, növelje a versenyképességet és ezzel együtt javítsa az életkörülményeket. A kormány a következő négy évre gyorsuló gazdasági növekedéssel számol. Négy év múlva az idei háromszázalékos nemzetiössztermék-bővülés elérheti az öt százalékot. A pénzügyminiszter abban bízik, hogy a következő években visszatér a 90-es évek második felére jellemző magas export- és beruházásvezérelt gazdasági növekedés. Szép eredmény lenne, ha a következő négy évben kétszázezer munkahely létesülne a magyar gazdaságban. A kormány döntése értelmében Magyarország az évtized végén tér át az euróra. A pénzügyminiszter az euró bevezetéséhez szükséges középtávú gazdaságpolitikai programot bemutatta a sajtónak. A tájékoztató szerint a gyorsaság helyett a biztonság mellett döntött a kormány az euró átvételi idejének meghatározásakor. A miniszter a következő évek egyik fontos feladatának tartja, hogy a felzárkózás programjának megfelelően négy százalékkal csökkenjen az állami újraelosztás mértéke. Ez a döntés nem a közszolgáltatásokból való visszavonulást, hanem a pazarlás megszüntetését jelenti. Ezzel párhuzamosan a tervek szerint rövid időn belül hozzáfognak az egészségügy reformjához, a kistérségi feladatok ellátásának megszervezéséhez, a szak-, illetve a felnőttképzés korszerűsítéséhez. A pénzügyi tárca vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy az államapparátus csökkentésével egyidejűleg folyik a haderő átalakítása is. Az államháztartási hiány további mérséklését a kiadások jelentős visszafogásával kívánja elérni a kormány. A pénzügyminiszter egyetért azzal a felvetéssel, hogy az euró 2010-es bevezetéséhez a szociális partnerek megállapodására is szükség van. Ezért már nyáron megkezdődnek az egyeztetések, és a várható hosszú távú társadalmi-gazdasági megállapodást az ősszel meg is szeretnék kötni. Ebben rögzítenék a szociális ellátórendszer, valamint az adórendszer átalakításának főbb sarokpontjait, ezzel biztosítva a négyéves felzárkózási programban kitűzött gazdasági célok maradéktalan teljesülését. A célok megvalósításában a kormány jelentős mértékben számít az Európai Unió forrásaira is. Hazánk uniós befizetéseit is figyelembe véve, a következő négy évben az ország 1500 milliárd forint többletforráshoz jut. A miniszter nem vetette el egyértelműen az euró korábbi bevezetésének lehetőségét sem. Derűlátó elemzések szerint az ország már három év múlva is teljesítheti a bevezetéshez szükséges feltételeket, így a program következetes megvalósítása esetén a kormány akár dönthet úgy is, hogy a forint helyett már 2009-ben áttér az euróra. Magyarország elindult az Európai Unió felé. Mostantól az életünk természetes része lesz, hogy pályázunk, és a jó pályázatokkal uniós forrásokat nyerünk el - hangoztatta az első sikeres pályázóknak rendezett ünnepségen a miniszterelnök. A jelenlevő gazdasági miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánk az első a most csatlakozott tíz ország között, amely már a belépéstől kezdve élni tud az elnyerhető uniós támogatások felhasználásának lehetőségével. Szakértők szerint nem véletlen, hogy éppen a gazdasági versenyképesség operatív programja keretében utalják ki az első uniós pénzeket. Egyrészt ennek az operatív programnak a megvalósítására jelentek meg elsőként a konkrét pályázati felhívások, másrészt ennek a programnak a kedvezményezetti köre javarészt a vállalati-vállalkozói szféra, amely korábban is élenjárt a pályázati források megszerzésében. A nyertesek jellemzően nem most pályáztak először. Kialakulóban van tehát az a vállalati kör, amely érti ennek a forrásszerzési lehetőségnek a fontosságát, ismeri a pénzszerzés technikáját, képes és kész is részt venni a különféle pályázatokon. A program négy szakmai területen nyújt támogatást. A beruházásösztönzés területén a közepes és nagyobb vállalati beruházásokat támogatja, célja a versenyképesség növelése mellett minél több új munkahely létesítése, valamint a régiók közötti különbségek mérséklése. A kis- és középvállalkozások támogatása a cégeknek az Európai Unió belső piacán való érvényesülését hivatott szolgálni. A kis- és középvállalkozások a vállalkozás modernizációjára, a minőségbiztosítási, a környezetirányítási, valamint a modern vállalatirányítási rendszerekhez igényelhetnek uniós támogatást.