Az emberiség történetének előző és ezen évszázadában egyre-másra követtek el terrorcselekményeket. Napjainkban lassan nincs olyan nap, amikor ne hallanánk újabbról, ezért az elmúlt időszakban a figyelem középpontjába kerültek a terrorizmus térhódításával, a terrorcselekmények megelőzésének és felszámolásának feladataival, a nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendvédelmi szervek közötti együttműködés elvi és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó kutatások. Habár a nemzetközi terrorizmus csak az utóbbi ötven évben lépett a világpolitika színpadára, mégis sok évezredes múltú jelenségnek tekinthetjük. A modern kori terrorizmus a hatvanas években kezdődött. A terrorcsoportokat a politikai, rendvédelmi és katonai fellépésnek köszönhetően az ezt követő húsz évben nemzetközi szinten sikerült visszaszorítani, de ennek ellenére a kilencvenes évek közepétől szervezettebben, globalizáltan tért vissza az emberek mindennapi életébe. Az új terrorhullám eltér a korábbiaktól. Már nem csupán túszejtésről, gépeltérítésről beszélünk, hanem sokkal kegyetlenebb cselekményről. A ma terroristái a célpontok teljes és kíméletlen megsemmisítésére törekednek. A terrorizmus korunk legtöbbet szereplő és sokat vitatott fogalma. Bár a terrorjellegű cselekmények számos közös jellemvonással rendelkeznek, a pontos fogalomalkotás mégis nehéz. A terrorizmus fogalmi meghatározásai rendkívüli változatosságot és eltérést mutatnak. A jog által adott definíciók szűken értelmezik a terrorista cselekményeket, az ide tartozó bűncselekmények szétszórtan találhatók a büntető törvénykönyvekben. Politológusok szerint a terror rémuralmat, durva, erőszakos zsarnokságot jelent. Az angol törvényekben úgy fogalmazták meg, hogy az erőszak eszközének alkalmazása politikai célok elérése érdekében. Vannak, akik szerint a terrorizmus a hadviselés egyik formája. Egyik ismérve, hogy fegyveres erőt vet be olyan célpontok ellen, amelyek a hadviselés szabályai szerint kivételek, következményeinek pedig semmi közük a hadviselés hagyományos módszereihez. A terrorcselekményeket kis csoportok követik el, inkább a várható sokkhatás és nem a katonai célszerűség szerint. Szándékuk megteremteni a félelem, a rettegés légkörét, hogy a meglévő biztonsági rendszerek iránti bizalom gyengüljön, majd összeomoljon. A fenti fogalmak közül bármelyiket is fogadjuk el, megállapíthatjuk, hogy egyik sem nélkülözi a politikai erőszakra történő utalást. Ilyen módon kijelenthetjük tehát, hogy a terrorcselekmények politikai vagy legalábbis politikai indíttatásból elkövetett erőszakos bűncselekmények. A terrorizmus a világ összes országában bizonyos homályos célok érdekében elkövetett erőszakos cselekedetek formájában valósul meg. Elsősorban diplomaták, üzletemberek, vallási, állami vezetők, uralkodócsaládok tagjai jönnek számításba, de ha emellett más átlagember is a terror áldozatává válik, azt sem bánják. A lényeg az, hogy mindenkiben félelmet keltsenek. Technikai felszereltségük, hozzáértésük azt sugallja, hogy nincs teljes védelem a merényletek ellen, bárki bármikor a terror áldozatává válhat. A terrorista cselekmények célja a félelemkeltés a lakosság körében, mellyel az általuk igazságosnak vélt ügyre akarják felhívni a figyelmet. Céljaik elérésében teljesen mindegy számukra, hogy milyen emberi és anyagi áldozatok árán érik el azokat. A terror napirenden tartása tulajdonképpen a globalizált világnak köszönhető. A napi híradások biztosítják a terroristák számára, hogy a világon mindenki tudomást szerezzen cselekedetükről. A demokratikus országokban meglévő szabad médiumokon keresztül üzennek a világnak, hogy számolni kell velük. Az emberek tudatában megjelenik a veszélyeztetettség, pontosabban az, hogy velük is bármikor megtörténhet az, amely más embertársaikkal a világ egy másik szegletében. A terrorizmus ellen folytatott harcot a demokratikus országok berendezkedése is gátolja, ugyanis reagáló képességük az ilyen jellegű cselekményekre sokkal lassúbb, mint a diktatórikus berendezkedésű államoké. Európán belül napjainkban leginkább az etnikai terrorizmus a legfőbb probléma. Ezek a csoportok egy államon belül alakulnak ki, a nemzeti és etnikai hovatartozás érvényesítése céljából, és az elnyomó hatalom megsemmisítése, illetve a területi függetlenség elismertetése miatt nyúlnak a terror eszközéhez. A vallási terrorizmus jellemzője, hogy a hit eltérő értelmezése miatt fenyegetik az ártatlan embereket. Általában ez a fajta terrorizmus lép ki a nemzetközi porondra. A terrorizmust kiválthatja a társadalmat megosztó egyenlőtlenség és igazságtalanság is, mely az embereket hihetetlenül gazdag és nagyon szegény csoportokra osztja. A társadalmi-gazdasági hanyatlás kísérőjelensége az infláció és a munkanélküliség, mely főként az alsó osztályokat sújtja, még tovább növelve ezzel a társadalom megosztottságát. A jelen és a jövő talán legégetőbb problémája lehet a nukleáris terrorizmus, az ökoterrorizmus, a biológiai terrorizmus, valamint a számítógépes terrorizmus térhódítása. Elgondolkodtató, hogy a volt Szovjetunió felbomlása során hány atomtöltet vagy nukleáris robbanóanyag előállításához szükséges alkatrész került ki a piacra. Ezeket az anyagokat a szervezett bűnözéshez kapcsolódó szervezetek a világ bármely részére leszállítják. Ezt a közel sem kis veszélyforrást támasztja alá, hogy az utóbbi néhány évben növekedett a nukleáris csempészettel kapcsolatos, ismertté vált bűncselekmények száma. Egy új irányzat alakult ki az utóbbi években, melyet ökoterrorizmusnak neveznek a szakértők. Elkövetőik nem katonák vagy gerillák, mint más terrorcsoportoknál, hanem egyszerű emberek, diákok, tanárok, mérnökök, hivatalnokok. A cselekmények általában valamilyen, a társadalom egészét érintő problémára hívják fel a figyelmet. Célpontot jelentenek a gátlástalanul terjeszkedő, környezetvédelmi szempontokat figyelmen kívül hagyó multinacionális cégek, állatokon kísérletező laboratóriumok, vágóhidak, a fakitermelés helyszínei, a halászhajók kikötői. Ezeknek a csoportoknak a tagjai az úgynevezett zöld mozgalmak radikális szárnyához tartozó személyek. Az utóbbi években egyre agresszívabban és veszélyesebben lépnek fel. Szakértők szerint a legnagyobb kihívást a biológiai eszközök potenciális alkalmazása jelenti. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a terroristák, illetve más szervezett bűnözői csoportok a biológiai összetevőket céljaik eléréséhez alkalmas eszköznek tekintik. E különleges fegyver sajátossága, hogy már puszta birtoklása is elrettentő erőt képvisel, mivel a megfélemlítéshez és ezáltal a célok eléréshez elegendő a használattal való fenyegetés, nem feltétlenül fontos a tényleges alkalmazás. A legújabb kor gén- és biotechnológiájának jelenlegi fejlődési szakaszában a legnagyobb gondot az okozza, hogy lehetőség kínálkozik a biológiai összetevők kezdetleges, házi laboratóriumban való előállítására is. Új elemként jelentkezik még a számítógép és a világháló felhasználásával elkövetett terrorizmus. Szakértők véleménye szerint ugyanis akár egy terrorcsoport, egy nem demokratikus berendezkedésű állam, egy volt alkalmazott vagy egy hacker is képes bármely ország nemzetgazdaságának megingatására. Egyre többen fogadják el azt a felvetést, amely az elbocsátott vagy valamilyen egyéb ok miatt munkahelyüktől megvált, volt alkalmazottak lehetséges szerepére igyekszik rámutatni. A számítógéphez és a kommunikációhoz értő szakember óriási károkat tud okozni cégeknek vagy állami hivataloknak az információk jogosulatlan megszerzésével, valamint illetéktelen kezekbe juttatásával. Márpedig ez alól adott esetben a kormányzati struktúra intézményei sem kivételek. Az informatikai biztonságnak ez olyan sajátos területe, amely eddig kevés nyilvánosságot kapott, de a jövőben erre a nemzetbiztonsági szolgálatok többsége várhatóan nagyobb hangsúlyt fog fektetni. Szót kell még ejteni az egyre radikalizálódó, az iszlám ideológia alapján szerveződő terrorszervezetekről, illetve az őket támogató államokról mint a jövő nagy veszélyforrásairól. Az Egyesült Államokat ért terrortámadás sok szempontból más, új és sokkal inkább aggasztó, mint a történelem során bármikor. Az egész világot sokkoló akciósorozat olyan esemény, amely megfoghatatlan és ijesztő abban az értelemben, hogy a célpont a világ egyetlen szuperhatalma, amelynek megtámadását senki nem feltételezte volna. A terrorcsoport újszerűsége abban áll, hogy laza struktúrája, sejtszerű felépítése miatt nem lehet a klasszikus módon szervezetként kezelni. Ez a jellemzője teszi rendkívül veszélyessé és hatékonnyá, mivel a feladatra létrehozott kevés főből álló csoportjai a semmiből tűnnek elő, és az akció végrehajtását követően e csoportok fel is oszlanak. A terrorizmus múltjának, jelenének és jövőjének áttekintése után megállapíthatjuk, hogy a terrorizmus a társadalomhoz hasonlóan folytonosan megújul, fejlődik, modernizálódik. A társadalmak és a terrorizmus fejlődésének szempontjából kiemelt figyelmet érdemel a tömegkommunikációs rendszerek fejlődése és az információáramlás globalizálódása. Ennek egyenes következményeként a fogékony és befolyásolható társadalmi rétegek megismerhették a terrorizmusban rejlő lehetőségeket, annak eszközeit, módszereit, az azzal járó sikereket és kudarcokat. Másfelől az információknak köszönhetően lehetőségük nyílt az információs társadalom, a kommunikáció és kapcsolattartás új módozatainak megismerésére is, melynek révén egyes személyek képessé váltak kapcsolatot teremteni és tartani, kommunikálni és nem utolsó sorban nézeteiket, céljaikat a nyilvánosság elé tárni. A globalizálódó világ átalakította a terrorszervezetek céljait és módszereit is. Alapvető változást hozott az ideológiai gyökerű terrorizmus háttérbe szorulása, illetve ezzel párhuzamosan az etnikai, vallási alapú terrorizmus megerősödése. A korábbi gépeltérítéses akciókat felváltotta a történelmi múltra visszatekintő emberrablás, a robbantásos merényletek, miközben a korábbi módszereket a létszámukban és technikai felszereltségükben is egyre jelentősebbé váló szervezetek újszerűen használják fel. A jelenkor nagy veszélyeként lehet megemlíteni azt is, hogy a terrorizmus és a szervezett bűnözés megtalálta az egymáshoz vezető utat. Míg a múltban a terrorizmus és a szervezett bűnözés elkülönült egymástól, addig ma ez megváltozott. Az egyes terrorcsoportok kiveszik részüket a nemzetközi illegális fegyver- és kábítószer- kereskedelemből, sőt az embercsempészetből is. Kapcsolatot tartanak fenn bűnözői körökkel, azok módszereit maguk is szívesen alkalmazzák. A két csoportosulás közötti lényeges különbség az, hogy míg a nemzetközi szervezett bűnözés számára maga a pénzszerzés a cél, addig a terrorizmus azt csupán eszköznek tekinti magasztosabb céljai eléréséhez. A terrorizmus valós, jelenkori veszélyforrás. Ha a terroristák és a terrorcsoportok vezetői fejével gondolkodunk, akkor óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy melyek azok a kiemelt objektumok és fontos személyek, akiket, amelyeket potenciális célpontoknak lehet tekinteni. Globalizált és információs társadalmunkban a terrorcsoportok már nemcsak saját országukban csapnak le, hanem a világon bárhol elkövethetnek terrorcselekményeket. Ebből kiindulva a terroristák fő célpontjai az egyes államok különböző infrastruktúrái lehetnek, amennyiben elfogadjuk azt a meghatározást, miszerint az infrastruktúra nem más, mint egy adott rendszer rendeltetésszerű működéséhez feltétlenül szükséges intézetek, intézmények, felszerelések és berendezések, valamint az ezek üzemeltetését ellátó személyzet szabályszerűen működő összessége. A definíciót értelmezve felsorolhatók azok a kritikus objektumok, vezető szervek, melyek kiemelt védelemre szorulhatnak. Ilyenek az energiatermelő, energiatároló és energiaszállító infrastruktúrák, a banki hálózatok, a kereskedelmi központok, érték- és árutőzsdék, a vízellátó rendszerek, a távközlési rendszerek, a légitársaságok, a repülőterek, a személy- és teherszállító vállalatok, a vasúti társaságok. Célpontok lehetnek továbbá a katonai objektumok, a lőszerraktárak, a mentőszolgálatok, a rendőrség, a tűzoltóság, az egészségügyi intézetek, a kormányzati és önkormányzati szervek, a médiumok, de a bevásárlóközpontok és a sportlétesítmények is. Ezek az objektumok a terrorcsoportoknak azért is kiemelt célpontjai, mivel a sebezhetőség mindkét kritériumát kimerítik: érzékenyek egy külső támadással szemben, illetve az infrastruktúrájukhoz könnyű a hozzáférhetőség és az elérhetőség. A mai világban könnyebb terrorcselekményeket elkövetni, egyszerűbb fegyverekhez jutni és ezekkel az eszközökkel sokkal hatásosabb akciókat lehet végrehajtani, mint az előző évtizedekben. A terroristák ma már jól szervezetten, a feladatot minden oldalról előkészítve és biztosítással hajtják végre akcióikat. A terroristák manapság már szakosodnak a feladataikra. Vannak, akik a lehetséges célpontok kiválasztásában nyújtanak segítséget, mások az előkészítésben vesznek részt. Felderítik a helyszínt, figyelik és követik a célpontot, biztosítják a végrehajtók célországba történő bejutását, majd az akció után annak elhagyását. A kutatóktól és a felderítőktől megkülönböztetjük a végrehajtókat, akik részt vesznek a terrorcselekmény végrehajtásában. Nem utolsósorban meg kell még említeni az akció irányítóit, akik kitervelik és finanszírozzák a terrorcselekményeket. A terrorizmus visszaszorításához első mozzanatként meg kell ismerni azokat az országokat, ahol a terrorcsoportok kialakulnak, illetve bázisaik megtalálhatóak. Meg kell ismerni az adott ország történelmét, vallását, szokásait, kultúráját. Ennek a tudásnak a felhasználásával kell a lehetőségekhez mérten toleránsan fellépni a terrorizmust támogató országokkal szemben. Sajnos a nyugati társadalmak gyakran erővel lépnek fel egyes országok ellen. Ezen országok nagy többségében az iszlám az uralkodó vallás, amely teljesen más erkölcsi értékeket vall, más kulturális beállítottságú, mint a nyugati társadalmak. Az erővel történő fellépést az arab országok nem úgy értelmezik, hogy a fellépő nyugat a terrorizmus ellen folytat harcot, hanem azt hiszik, hogy a kultúrájuk, identitásuk, vallásuk ellen törnek, az évszázadokon át kialakult és folytatott életvitelüket akarják erőszakkal megváltoztatni. Így máris érthetőbbé válik az, hogy a lakosság nem fogadja kitörő örömmel a diktatúrákat elsöprő nemzetközi katonai erőket. Őket is megszállónak tartják, ráadásul olyannak, akik nem az ő hitük szerint élnek. Ebből következik, hogy az arab országokban a béketeremtő és a békét kikényszerítő erőket hódítóknak tekintik, akiket el kell pusztítani. Ez a gondolkodásmód pedig oda vezetett, hogy az arab államok e tevékenységet úgy értelmezik, miszerint a nyugati kultúra meg akarja hódítani a keleti kultúrát. Így természetesen valamilyen szinten érthető, de nem elfogadható az arab államok tiltakozása, az iszlám hívők ellenállása, amely sokszor nem csak a tüntetésekben és politikai ellenállásban merül ki. Azokban az országokban, ahol a terrorista csoportok tevékenykednek, szoros összefogásra van szükség annak érdekében, hogy tartósan rendezni tudják a terrorizmust tápláló válságokat. Minden országnak és nemzetközi szervezetnek közvetlen segítséget kell nyújtania azoknak az államoknak, ahol gazdasági, szociális és etnikai problémák léteznek, mivel ezek elősegítik a terrorizmus térhódítását. Az elmaradott országokban a helyi kultúra, vallás, életvitel messzemenő figyelembevételével és beleegyezésükkel kell konszolidálni az életszínvonalat és megteremteni a szociális biztonságot. A média megfelelő szabályozására is szükség van annak érdekében, hogy a terrorista csoportok ne kapjanak akkora publicitást, mint amit napjainkban tapasztalhatunk. A média szerepe óriási abban, hogy új személyek, csoportok ismerhetik meg a terrorista eszméket, tevékenységüket, akcióikat. Fontos feladat a különleges terroristaellenes törvények megalkotása és ratifikálása. Ezeket a törvényeket nemcsak a már megtörtént terrorcselekmények elbírálására, büntetésére, szankcionálásra kell kidolgozni, hanem fontos szerepet kell kapnia a megelőzésnek is. A fentieken kívül feladat a különlegesen kiképzett antiterrorista erők felállítása, technikai fejlesztése, felszereltségük folyamatos kiegészítése. Következő feladat lehet még a potenciális célpontok védelmének megerősítése. Ezzel kapcsolatban nemcsak a humán forrás bővítését kell érteni. A célpontok védelmének bővítésébe és szigorításába beletartozik a technikai őrzés-védelem fejlesztése is. Olyan együttműködési gyakorlatokat kell szervezni és végrehajtani, amelyek terrorfenyegetést szimulálnak. Ezeken a gyakorlatokon lehet tesztelni a kormányzat irányítási és koordináló képességének hatásosságát, szakszerűségét, illetve a polgári és katonai titkosszolgálatok és rendvédelmi szervek feladat-végrehajtását és együttműködését. Végül, de nem utolsósorban meg kell még említeni azt, hogy minden olyan államnak, amely elfogadja a terrorizmus elleni fellépést, ragaszkodnia kell ahhoz az elvhez, miszerint a terroristákkal semmilyen esetben sem tárgyalunk. Összességében megállapíthatjuk, hogy a terrorizmus új kihívás a mai világunkban. A terrorizmust, mint társadalmi problémát, nem lehet megoldani rövid idő alatt, ma már azonban vannak olyan eszközök a nemzetközi szervezetek kezében, amelyek megállíthatják, visszaszoríthatják, felszámolhatják a nemzetközi terrorizmust.