*A gazdaság mára globálissá vált. Aki turistaként utazik ma a világban, azt látja, hogy mindenfelé hasonlóak a nemzetközi repülőterek, a bankok, az áruházak. Az egyik ország tehetősebb, mint a másik, de azért a szegényebb helyen is ismerős fizetési módokat, ismert márkaneveket találunk. Szabadkereskedelem ugyan már száz éve is volt, de annak egy időre véget vetettek a világháborúk, majd a piacgazdaságok és a tervgazdaságok közötti vetélkedések, valamint a hidegháborús feszültségek. A múlt század végén azonban új korszak kezdődött. A gazdasági élet, az üzleti gyakorlat világméretű hasonulása – a globalizáció - a legutóbbi évtizedek terméke. A piacgazdaság mint világrendszer új jelenség az emberiség történelmében. Egy gazdasági formát gazdaságszervezési elvek, intézmények, hatalmi viszonyok együttese tesz rendszerré. Nyugaton a piacgazdaság rendszere korábban jött létre, és fejlődése egyenletesebb volt. Az árucsere és annak helye, az árupiac évezredekre visszatekintő intézmény. Régészeti leletek mutatják, hogy sok ezer éve létezik szervezett árucsere, valamint annak eszköze, a pénz. Régi emberi szokás a vagyon felhalmozása és a pénz kölcsönadása. Régen foglalkoztatja a szakértőket a gazdaság mibenléte. A közgazdaság szó sok európai nyelvben a görög eredetijére vezethető vissza, ahol háztartás-gazdálkodási ismereteket jelentett. A családi közösség irányítása lényegét tekintve ugyanolyan jellegű készségeket és ismereteket kíván meg, mint amilyenek egy vállalat vagy egy minisztérium vezetéséhez kellenek. Idővel a háztartási ismeretekből új tudományág lett, közgazdaságtan néven. A kapitalizmusban olyan társadalmi intézményeknek is jelen kell lenni, mint a racionális munkaszervezet, a hatékony jogrend és az ésszerű államigazgatás. Ezeknek az intézményeknek a kifejlődése és a természettudományos gondolkodás fontos kulturális előfeltételét adta annak a piacgazdasági formának, ami elsőként Európa nyugati felében fejlődött ki három évszázada. Társadalmunkban ugyanakkor ma is egymás mellett él a szerződésen és pénzviszonyon alapuló piacgazdaság, a hivatali alá- és fölérendeltségen alapuló szervezet, valamint sok kevert és módosult forma. A gazdasági életben ugyanakkor a piaci intézmények uralkodnak. Mindig tudnunk kell, hogy amikor a piaci tevékenységcserét és annak szabályait, intézményeit tárgyaljuk, akkor elvonatkoztatunk az életben egyébként előforduló sok más gazdasági formától. A közgazdaságtan társadalomtudomány, emberek, csoportok gazdasági jellegű kapcsolatainak törvényszerűségeivel foglalkozik. Akik ezt a tudományt művelik, tudniuk kell, hogy az ember gazdasági tevékenysége része a társadalom életének, attól nem választható el. A közgazdaságtan, mint minden tudomány, a saját módszertana, fogalmi rendszere alapján adja meg a maga válaszait a gazdasági élet kérdéseire. Az ember a természetben és a társadalomban él. Életmódját formálja a nappalok és éjszakák váltakozása, az évszakok sorrendje. Maga is alakítja a természetet. Ennek látványos megnyilvánulása az, hogy életvitelével átalakítja a környezetét. Mindinkább mesterséges környezetet teremt magának. Az ember egyben társadalmi, közösségi lény is. Életben maradásához eleve közösségre van szüksége. A legkisebb és hagyományosan a leghatékonyabb emberi közösség a család. Az ember viselkedését, gondolkodását, igényeit azonban a családnál szélesebb környezet alakítja. Az ember életében az anyagi feltételek megteremtését, fenntartását és fejlesztését szokás a gazdálkodás fogalma alá vonni. Az embernek vannak nyilvánvaló anyagi szükségletei, mint amilyen az élelem, a ruházat, a lakás. E szükségleteket kézzel fogható tárgy vagy mások munkája elégíti ki. Az éhséget a kenyér csillapítja, egészségi bajainkkal orvoshoz fordulunk. A közgazdaságtan az anyagi szükségletek kielégítésére alkalmas tárgyakat termékeknek, mások munkáját szolgáltatásnak nevezi. Meglepően sok és összetett emberi munka rejlik a legegyszerűbb termék vagy szolgáltatás létrejöttében. A termékek és szolgáltatások a munkamegosztás eredményeként jönnek létre, és a legegyszerűbb termék előállítása is társadalmi méretű szakosodást feltételez. A jól működő piac keretében rendszeres ügyletek zajlanak. Hatékony a piac, ha nagyszámú eladó és vevő találkozik, a cserék könnyen, kis ráfordítással mennek végbe. Minél nagyobbak a piacok, annál olcsóbban szerezhetők be a termékek az igényelt mennyiségben, ismert minőségben. Ez nyilván jó a vevőnek, de nincs az eladó ellenére sem, aki éppen a vevők nagyobb száma miatt képes hamarabb, kisebb időbeli és anyagi ráfordítások mellett eladni áruját. A piacon a vevők és az eladók üzleti kapcsolatba kerülnek. Ismétlődő ügyletek esetén személyes ismeretség kialakulhat, de létrejöttéhez nincs szükség előzetes ismeretségre. Emiatt a piaci kapcsolatokat jogosan éri a személytelenség vádja. Másfelől azonban éppen ez teszi könnyebbé a tevékenységcsere gyors és hatékony végrehajtását. Aki nagy piacra termel, az általa ismeretlen vevőkhöz is eljuttathatja termékét. A javakat pénzre cserélik. Eladáskor a termék elkerül a termelőtől vagy annak kereskedőjétől, és ellenértékhez jut. A fizetőképes vevő pénzzel jön a piacra, és áruval távozik. Egy svájci közgazdász nevéhez kötődik az az egyszerű megállapítás, mely szerint minden végbement eladás egyben sikeres vétel. De fordítva is igaz: minden vétel mögött egy eladás áll. A tétel fontos összefüggések alapjául szolgálhat. Az ügyletek létrejötte után valóban el lehet mondani, hogy az eladások mennyisége megegyezik a vásárlások mennyiségével. Mivel szabad akaraton alapuló cseréről volt szó, a vevők összességében akkora értékű árutömegre tettek szert, amennyi pénzmennyiséget helyesnek éreztek kiadni érte. Ha a piacra vitt minden termék elfogyott, akkor az összes kereslet találkozott az összes kínálattal. Az árura találó összes pénzbeli kereslet azonban nem azonos a piacra ellátogatók összes vételi szándékával. Hiszen többen is megfordulnak a piacon, akik szerettek volna vásárolni, de az ott tapasztalt árak miatt annyit nekik nem ért meg a termék, vagy nem tudták megengedni maguknak a vételt. A kereslet tehát abban az árumennyiségben mutatkozik meg, amennyit az adott ár mellett a vevők összessége képes és hajlandó megvenni. A kínálat úgy határozható meg, mint árumennyiség, amelytől az adott áron az eladók hajlandók megválni. Ha valami okból hirtelen megnő a kereslet egy adott piacon, akkor mennyiségi hiány léphet fel. Vagyis az adott árak mellett többet akarnak megvenni a termékekből, mint amekkora a kínálat. Ha viszont a kínálat nő meg hirtelen, akkor eladatlan áruk halmozódhatnak fel. Általában is igaz az, hogy a piacokon nem minden áru fogy el, és nem minden vásárolni akaró vevő jut hozzá a keresett termékhez. A piac teljes kitisztulása elmaradhat a vevők eltervezett keresletének és az eladók eltervezett kínálatának nagyfokú eltérése miatt. Azért is elmaradhat, mert hatósági árak vannak érvényben, és így az árak mozgása nem tudja egyensúlyba hozni a keresletet és a kínálatot. A mindennapi példákat vehetjük a hetipiacról vagy a bolti kiskereskedelemből. Mindkettő kétségtelenül piac, hiszen a rendszeres és ismétlődő árucsere színhelye. A zöldségpiacon az ár a kereslet és a kínálat találkozásakor alakul ki, és a valóság elég közel áll a piactisztulás elméletileg szokásos feltételezéséhez. A zöldségkereskedő nem szívesen viszi haza a zöldséget, és a vevő sem akar zeller nélkül hazatérni. Ezzel szemben a könyvesboltban tipikusan előre megszabott árak vannak, és a kereskedő üzletmenetébe belefér, hogy a könyvkészlet hetekig a polcokon áll. Itt tehát nem a napi kereslet és kínálat dönti el az árat. Napi szinten a készletállomány változik, de az ár nem, ezzel szemben a zöldségpiacon az ár alkalmazkodik, és a mennyiség nem. Ezt az alkalmazkodási időszakot hívjuk a közgazdaság nyelvén rövid távnak. Ha viszont huzamos ideig áll fenn a korábbinál nagyobb kereslet, akkor megfigyelhető az árak emelkedése: a magasabb árak mellett egyensúlyba kerülhet a fizetőképes kereslet és az iparági kínálat. Ez utóbbi azonban maga is növekedésnek indul, hiszen a termelők újabb műszak beállításával vagy más módon megemelik a piacra szánt áruk mennyiségét. Hosszabb távon a termelési folyamat és a kereslet, kínálat szerkezete is változhat. A jól működő termékpiacon egyetlen eladó szándéka nem sokat számít, mivel a kínálatnak csupán töredékét adja, mint ahogy egyetlen csalódott vevőtől sem változik meg a piaci ár szintje. Nagyon igaz ez az olyan hatalmas forgalmú koncentrált piacokon, mint amilyenek a tőzsdék. A gabona, nyersolaj, gyapot, a devizák és az értékpapírok piacán a tőzsdei adásvétel sajátos szabályok között zajlik. Megszabott tételméretekben, megadott minőségi szinten, előre tisztázott elszámolási és fizetési feltételek mellett kereskednek a megjelenő vevők és eladók. Az ilyen piac közel áll ahhoz, amit a gazdaságelmélet tökéletes piac néven ismer. Ennek jellemzője, hogy a piacon azonos minőségű és nagy mennyiségben kínált és keresett áru van jelen, sok a termelő és az eladó. Tehát egyenként senki sem képes befolyásolni a keresleti vagy a kínálati viszonyokat. A piacon szabad a megjelenés és szabad a távozás. A piaci körülményekről könnyű, olcsó a tájékozódás, az ügyletek külső befolyástól vagy hatóságtól nem függnek. Amikor a közgazdaságtan a piac fogalmát használja, gyakran ilyen piacra gondol. A valóságos piacok azonban eltérnek e modellszerű megjelenéstől. A tényleges üzleti életben nem teljesül a korlátozásmentesség. Még a zöldségpiacon is kérhetnek helypénzt, ami bizonyos fokig korlátozza a kínálatot, mert elriaszthatja azokat a kis termékfelesleggel rendelkezőket, akik egyébként talán elhoznák árujukat. A tőzsdére is nehéz bejutnia a brókernek, mert költséges. A piacra való belépést korlátozza minden előírás vagy vizsga, aminek a teljesítéséhez kötik a működést. Van, ahol a helyi önkormányzat szabályozza a taxi-engedélyek számát, és ezzel megszűri azt is, hogy ki vállalhat taxizást. Orvosi szolgáltatások nyújtását a világon mindenhol vizsgákhoz és működési engedélyekhez kötik. Ezek a példák arra is utalnak, hogy a piaci verseny korlátozásai mellett szólhatnak fontos és jó érvek. Van azután egészen más jellegű piac is, mint az olyan, amelyen a terméket vagy szolgáltatást csak egyetlen vállalat adja. Ez a monopolhelyzet. Például egy országban csak egyetlen vasúttársaság működik. A monopóliumok rendszerint állami ellenőrzés alatt állnak, vagy eleve állami tulajdonként működnek, hiszen ilyen esetben nem lehet a piaci verseny előnyös hatásaira várni. Más iparágban csak néhány nagyvállalat található a kínálati oldalon, pl. a mobiltelefon-szolgáltatók vagy az életbiztosítók esetében. A termelők között nagyon éles lehet a verseny, de azért az is megeshetne, hogy a kis számú termelő titkon megegyezik az árak megemelésében. Ez utóbbi megakadályozása érdekében a gazdasági verseny tisztaságán őrködő hivatal tiltással és büntetéssel tart rendet. Nemcsak a termékeknek van piacuk, hanem minden másnak, ami áruvá válhat. Beszélhetünk így munkaerőpiacról is. A vállalkozók a kereslet-kínálat szabályai szerint veszik fel a munkavállalókat munkára. De piacuk van a futballistáknak, a nyelvtanároknak és az orvosoknak is. A különféle jövedelemtermelő foglalkozást végzőkben közös, hogy a piacon nem termékkel jelennek meg, hanem egy sajátos termelési tényezővel: munkavégző képességükkel és tudásukkal. Beszélhetünk például az ingatlanpiac és a tőkepiac intézményeiről is. Ezek nyilvánvalóan sajátos szabályok szerint működnek, de azonos alaprendeltetéssel. A kereslet és a kínálat találkozását segítik elő. A fogyasztó szükségletei, igényei kielégítése céljából fogyaszt. Igényei - ha nem is végtelenek - meghaladják pénzügyi lehetőségeit. Jövedelmének végessége miatt a fogyasztónak választania kell, hogy mely igényeit elégíti ki. Ezzel persze arról is kénytelen dönteni, hogy melyeket sorolja későbbre, és melyekről mond le. A fogyasztó szempontjából szóba jöhető javak kosarából véges számú cikket lehet kiválasztani. Azokból is csak véges mennyiséget lehet és érdemes megszerezni. Vételi döntése nemcsak attól függ, hogy mennyire érzi fontosnak és hasznosnak egy termékfajta egységnyi elfogyasztását, hanem az is, hogy milyenek a javak piaci árai. A nagyobb termékárhoz rendszerint kisebb vevői szándék társul, hiszen ekkor a kereslet egy része más, helyettesítő termékek felé fordul. Ugyancsak általános tétel, hogy nagyobb jövedelemhez nagyobb vételi mennyiség tartozik. A valóság azonban nem mindig ilyen. Megfigyelték, hogy a szegény családok jövedelmüknek jóval nagyobb részét költik élelmiszerre és más létfenntartási cikkekre, mint a nagyobb jövedelmű háztartások. Ám a szokásos létszükségleti cikkeknél a jövedelmi szint növekedésével viszonylag kis arányban emelkedik a keresett termékek mennyisége. Azaz a háztartások nagyobb jövedelmi szint esetén ugyan többet hajlandók és akarnak venni, de nem annyival többet, mint amennyivel nagyobb a szóban forgó jövedelem. Kétszer akkora jövedelmi szinthez nem tartozik a kenyér iránti kereslet megduplázódása. A vállalati marketingesek alaposan elemzik, hogy a lakosság valamely csoportjának jövedelem-növekedése miként hat majd ki egy-egy termékfajta iránti keresletre. Hasonlóképpen az állami döntéshozókat is érdekelheti, hogy a nagyobb termékadó miatti néhány százalékos árnövekedés mekkora mértékben veti vissza a keresletet, és meddig érdemes adóbevételi szempontból megemelni az adókulcsot. A piaci kínálatot a termelők alkotják. A valóságban persze a piacokra leggyakrabban közvetítőkön keresztül jut el az áru, mert a javak előállítására szakosodott csoportok mellett a gazdaságban kialakult a javak eladásával foglalkozók csoportja is. A termékek és szolgáltatások kínálati oldalán jórészt vállalkozások találhatók. Vállalkozás, vállalat, üzleti szervezet: ezek a kifejezések tulajdonképpen ugyanazt a gazdasági jelenséget jelentik. Az eltérés inkább csak az, hogy a jelenség melyik oldala kap nagyobb hangsúlyt. A vállalkozás szó mögé még odaképzeljük a valamire vállalkozó személyt, a vállalat szavunk gazdasági rendeltetésű intézményt jelöl meg, ezzel szemben az üzleti szervezet inkább a valamilyen bonyolultabb felépítésre utal. A lényeg, hogy olyan piaci szereplőkről van szó, amelyek nyereségre törekednek. Szokás inkább arról beszélni, hogy a vállalatok a piaci igények kielégítésére jönnek létre. Kétségtelen, ha a piacon a vállalkozás nem képes kielégíteni az igényeket, akkor nem teljesíti alapfeladatát, és nem marad fenn. Az üzleti vállalkozásnak az a rendeltetése, hogy a költségeit rendszeresen meghaladó árbevételre tegyen szert, vagyis nyereséges legyen. Akár nagyméretű részvénytársaságot, akár egy kis családi vállalkozást tekintünk, minden vállalat működése ráfordításokkal jár. A gazdálkodás során földterületet, gépeket, emberi munkát, pénztőkét, azaz összefoglaló kifejezéssel termelési tényezőket használ fel és használ el a vállalat ahhoz, hogy terméket és szolgáltatást hozzon létre. A ráfordítások forintban kifejezett értékét nevezik költségnek. Az üzleti siker szempontjából az alapvető kérdés az, hogy a tényleges bevételekből megtérülnek-e a ráfordítások, azaz lesz-e nyereség, és mennyi. A nyereség – azaz a profit - a bevételek és kiadások különbözeteként keletkezik. Ha a piacon számos termelő van, akkor az is feltételezhető, hogy az értékesítési ár adott a vállalat számára. Amennyiben teljesíti a piacon szokásos minőséget, akkor a piacon szokásos egységárra számíthat. A munka nem választható el a munkavégző személytől, aki jogokkal és akarattal rendelkezik, és aki fizikai és szellemi képességeit jövedelemszerzés céljából a gazdasági élet rendelkezésére bocsátja. A nyereségelvű vállalkozások felől nézve a munka egyike a költségeknek. Ezért az emberi munkára fordított kiadás verseng az adóra, a helyiségbérletre, a nyersanyagra kifizetendő tételekkel. Az ésszerűen szervezett és vezetett vállalat ezért a munkaerőről is ahhoz hasonlóan dönt, mint ahogyan a termelés nyersanyag-igényéről. Azonban a munkaerő piacára ma már minden fejlett országban sajátos törvények vonatkoznak: tiltják például a gyermekek foglalkoztatását, védik a nőket a nehéz fizikai igénybevétellel járó munkáktól, előírások szabályozzák a munkanap hosszát vagy a fizetett szabadság időtartamát. A munkavállalók gyakran szakszervezetekbe tömörülnek, vagy más módon védik a helyzetüket a munkaadókkal szemben. Joguk van sztrájkolni, ha a munka világában fellépő ellentéteket másként nem tudják feloldani. A modern munkaerőpiac sokban eltér a szabályozatlan kapitalizmus piacától. Ha nincs elég kereslet a gazdaságban és emiatt milliók maradnak munka nélkül, akkor az állam a maga keresletével hozzá tudna járulni a kereslet növekedéséhez, és ezzel a gazdaság stabilizálásához. Lanyha gazdasági helyzetben az állam költségvetési költekezéssel emelni tudja a nemzeti jövedelem szintjét, és kötelessége is beavatkozni a gazdasági életbe. Ezen az elvi alapon jött létre a máig befolyásos gazdaságpolitikai felfogás az állam stabilizációs szerepéről.