0SZTV-2001/2002. GÉPÍRÁS - DÖNTŐ - MÁSOLÁS *Az elmúlt évtizedben alapvetően megváltozott a hazai munkaerőpiac. A gazdasági szerkezet és az intézménystruktúra átalakulása követ- keztében a társadalom megismerkedett a munkanélküliség fogalmával. A nagy létszámleépítésekkel párhuzamosan a foglalkoztatási struk- túra átalakult. Megnőtt a kis- és közepes vállalkozások száma, a megszűnt állami kolosszusok helyét a nemzetközi cégek foglalták el. Ez új igényeket támasztott a foglalkoztatottakkal szemben is, amely nemcsak a szakmai szerkezet átrendeződését, új szakmák meg- jelenését jelenti, hanem a korábbi szakmák tartalmának radikális megváltoztatását, kiszélesedését is. A munkaerőpiac forrás olda- lának mennyiségi és minőségi paramétereit jelentős mértékben meg- határozza az iskolarendszer. Kapacitásának és a társadalmi-gazda- sági szükségletek összhangjának a dinamikus megteremtése azonban komplex feladat, amelyet a fenntartó - általában az önkormányza- tok - szintjén lehet a leghatékonyabban megoldani. Egy-egy meg- határozó jelentőségű település gazdasági potenciálját, annak bő- vítési lehetőségeit a megnyerhető tőke mellett ugyanis - figyelem- be véve, hogy a munkaerő mobilitását számos tényező és a hazai kulturális tradíciók is fékezik - jelentősen meghatározzák, sok- szor behatárolják a rendelkezésre álló munkaerő mennyiségi és minőségi paraméterei. Az önkormányzatok elsősorban a szakképző intézményeken keresztül befolyásolhatják a jövő munkaerő-piaci jellemzőit. A szakképzési rendszernek a társadalmi-gazdasági szükségletek kielégítésére irányuló szolgáltató funkciója fel- erősödött, így a szakképző intézmények is rákényszerülnek, hogy folyamatosan elemezzék és értékeljék a környezet igényeit. Ennek alapján határozzák meg azt a kínálatot, amit a pályaválasztó fia- talok és szüleik számára nyújtanak. Az ehhez szükséges személyi és tárgyi feltételek megteremtése a pedagógiai tervezés új szint- jét és módszerét honosítja meg az intézményi menedzsmentben. Ebben a helyzetben a demográfiai mutatókra évek óta jellemző ne- gatív tendenciák még külön is felhívják a figyelmet arra, hogy újra kell gondolni a pályaorientáció eddigi gyakorlatát. A pálya- orientációs tevékenységben eddig a környezeti szempont elsősorban a család és az iskola orientáló, befolyásoló szerepére utalt.