GYORSÍRÁS, "A" KATEGÓRIA
A
KEZDŐ
GYORSÍRÓK, GÉPÍRÓK ÉS
SZÖVEGSZERKESZTŐK 2002. ÉVI
ORSZÁGOS VERSENYÉNEK
EREDMÉNYJEGYZÉKE
Kiadja a Magyar Gyorsírók és Gépírók
Országos Szövetsége
1073 Budapest, Kertész u. 41. II/7.
Tartalomjegyzék
Gyorsírás
Gépírás
Szövegszerkesztés
Gyorsírás pontszerző verseny
Gyorsírás csapatverseny
Gépírás pontszerző verseny
Gépírás csapatverseny
Szövegszerkesztés pontszerző verseny
Szövegszerkesztés csapatverseny
A versenyek értékelése
A kezdő gyorsírók, gépírók, és
szövegszerkesztők versenyének döntőjét 2002. június 1-jén a Móricz Zsigmond
Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Radnai Béla Közgazdasági Tagozata (1133
Budapest, Vág u. 12-14.) tantermeiben tartottuk.
Ezúton is köszönetet mondunk
az iskola igazgatójának, Nagy László úrnak, hogy a kezdők versenyét az iskola
kitűnően felszerelt tantermeiben rendezhettük meg. Ugyancsak köszönjük a
versenyeken való közreműködését mindenkinek.
A részletes értékelés a
Szövetség honlapján június végétől olvasható.
*****
EREDMÉNYEK
GYORSÍRÁS
A döntőbe behívásra került az
összes sikeres ötperces, valamint két háromperces dolgozat készítője.
Név Perc Végseb. Hiba
Egy év heti 8 óra:
1. Bukovenszki Anikó 5 100 3/0
Deák Ferenc Szakképző Iskola
Kazincbarcika
2. Bernai Éva 5 100 11/0
Deák Ferenc Szakképző Iskola
Kazincbarcika
3. Varga Szabina
4 90 11/0
Deák Ferenc Szakképző Iskola
Kazincbarcika
Két év heti 2 óra:
1. Faraga Szilvia 5 100 1/1
KSZKI, Budapest,
Gyakorló u.
2. Sátori Krisztina 5 100 2/1
KSZKI, Budapest,
Gyakorló u.
3. Pálvölgyi Melinda 5 100 7/0
KSZKI, Budapest,
Gyakorló u.
Két év heti 3 óra:
1. Krasznai Eszter 5 100 0/1
Vajda Péter Gimn., SZKI,
Szarvas
2. Nemes Éva 5 100 1/1
Berzeviczy Gergely KSZKI,
Esztergom
3. Zámbó Edina 5 100 2/0
Türr István Közg.-i és Posta-
forgalmi SZKI, Baja
4. Berndt Judit 5 100 2/1
Vajda Péter Gimn., SZKI,
Szarvas
5. Szvák Nóra Mária 5 100 2/2
á.i. 24 perc
Vajda Péter Gimn., SZKI,
Szarvas
6. Szölgyémi Brigitta 5 100 2/2
á.i. 28 perc
Berzeviczy Gergely KSZKI,
Esztergom
7. Hosztafi Judit 5 100 3/0
Türr István Közg.-i és Posta-
forgalmi SZKI, Baja
8. Petrás Bernadett 5 100 5/0
Vajda Péter Gimn., SZKI,
Szarvas
Két év heti 3 - 4 óra:
1. Király Judit 5 100 1/1
KSZKI, Kiskunfélegyháza
2. Káplár Anita 5 100 1/2
KARRINA Szakképző Iskola,
Miskolc
3. Nagy Andrea 5 100 2/1
KSZKI, Kiskunfélegyháza
4. Kovács Réka 5 100 6/0
KARRINA Szakképző Iskola
Miskolc
5. Móczár Réka 4 90 7/0
KSZKI, Kiskunfélegyháza
Három év heti 3 óra, illetve
két év heti 5 óra:
1. Törteli Anikó 5 100 0/1 á.
i. 20 perc
KSZKI, Kiskunfélegyháza
2. Bedi Georgina 5 100 0/1 á.
i. 29 perc
Fekete István Szakképző Iskola,
Győr
3. Ujj Csilla 5 100 1/1
Fekete István Szakképző Iskola,
Győr
Versenyen kívül:
Boros Nikoletta 5 100 1/0
KARRINA Szakképző Iskola
Miskolc
GÉPÍRÁS
A behívás alapja volt az első
éve heti 2 órában tanulóknál 1600, első éve heti több órában 1700, második éve
heti 2 órában 2100, a második éve heti több órában 2200, harmadik-negyedik éve
heti 2 és több órában 2300 nettó leütés feletti teljesítmény.
Név Bruttó
Hibaszám Nettó
Egy év heti két óra:
1. Farkas Gábor 2966 3 2666
Csány László KSZKI,
Zalaegerszeg
2. Futó Péter 3029 6 2429
Móricz Zs. MKI -
Radnai Közg-i Tagozata,
Budapest
3. Farkas Zoltán 2531 2 2331
Csány L. KSZKI,
Zalaegerszeg
4. Sánta János 2348 3 2048
Berzeviczy G. KSZKI,
Miskolc
5. Suller Csaba 2421 5 1921
Sipkay B. Ker. , Vend.,
Id.forg.i SZKI,
Nyíregyháza
6. Nagy Brigitta 1624 0 1624
Móricz Zs. MKI -
Radnai Közg.-i Tagozata,
Budapest
A behívás szintjét nem érték el, de 3
ezreléken belül dolgoztak:
Pálmai Kitti 1729 2 1529
Csány László KSZKI, Zalaegerszeg
Marton Ágnes 1814 3 1514
Csány László KSZKI, Zalaegerszeg
Papp Nikoletta 1507 2 1307
Ady Endre Gimn., Csenger
Dávid Géza 1556 5 1056
II. Rákóczi Mg-i, Közg.-i és Inform. SZKI,
Kiskunhalas
Miskolczi Anikó 1148 1 1048
II. Rákóczi Mg-i és Inform. SZKI,
Kiskunhalas
Nem sikerült 9 dolgozat.
Egy év heti több óra:
1. Tóth Zsuzsanna 2467 0 2467
500. sz. Angster J. SZKI,
Pécs
2. Aranyos Katalin 2758 4 2358
Nyírség SZKI, Nyíregyháza
3. Gönczi Judit 2243 1 2143
Nyírség SZKI, Nyíregyháza
4. Orosz Henrietta 2089 1 1989
Nyírség SZKI, Nyíregyháza
5. Varga Emese 2239 3 1939
New York Nyelviskola,
Nyíregyháza
6. Katona Gergely 2261 4 1861
Nyírség SZKI, Nyíregyháza
7. Gyenes Adrienn 2246 4 1846
500. sz Angster J. SZI, Pécs
8. Mihalik Éva 2137 3 1837
Nyírség SZKI, Nyíregyháza
9. Sramkóné Garai Gabriella
1900 2 1700
ÍRNOK TEAM Bt., Nyíregyháza
A behívás szintjét nem érték el, de 3
ezreléken belül dolgoztak:
Hudák Nikoletta Nyírség SZKI, Nyh. 1989 5
1489
Kolumbán Eszter KARINNA SZKI, Miskolc 1905 5
1405
Két év heti 2 óra:
1. Polgár Bernadett 3004 3 2704
Csány László KSZKI,
Zalaegerszeg
2. Orosz Ágnes 2751 1 2651
Varga Jenő KKI, Budapest
3. Tamás Tímea 2597 0 2597
Wattay KI és Szakiskola,
Kiskőrös
4. Járfás Andrea 2770 3 2470
Csány László KSZKI,
Zalaegerszeg
5. Hársfa Nikolett 2717 3 2417
Csány László KSZKI,
Zalaegerszeg
6. Kiss Liliána 2679 3 2379
Andrássy György KSZKI,
Eger
7. Németh Adrienn 2374 1 2274
Székács Elemér SZKI,
Törökszentmiklós
8. Vajda Ákos 2658 4 2258
Csány László KSZKI,
Zalaegerszeg
A behívás szintjét nem érték el, de 3
ezreléken belül dolgoztak:
Szőnyi Szabolcs Szombathelyi KSZKI 2434 4
2034
Hutter Julianna KSZKI, Bp., Gyakorló u. 2334
3 2034
Karsai Janka Sipkay SZKI, Nyíregyháza 2132 1
2032
Pintér András Pestszentlőrinci KKI 2114 1
2014
Papp Csaba Gépészeti SZKI, Mátészalka 2588 6
1988
Lakner Csilla Táncsics M. Gimn. és
KSZKI Kisbér 2579 6 1979
Tóth Krisztina Csány László KSZKI,
Zalaegerszeg 2051 1 1951
Cser Hajnalka Táncsics M. Gimn. és
KSZKI. Kisbér 2214 4 1814
Bodosi Csilla Varga J. KKI, Budapest 2198 4
1798
Mészáros Zsuzsanna
II. Rákóczi F. KKI, Bp. 2256 6 l656
Ceglédi Nikolett
II. Rákóczi F. KKI, Bp. 1916 3 1616
Sipos Anita Zsuzsanna
KSZKI, Bp., Gyakorló u. 2150 6 1550
Szép Ágnes Csány László KSZKI,
Zalaegerszeg 1903 4 1503
Pálfi Tamás Csány László KSZKI,
Zalaegerszeg 2021 6 1421
Nem sikerült 2 dolgozat.
Két év heti több óra:
1. Kispataki Máté 2759 1 2659
Hunyadi M. KSZKI,
Székesfehérvár
2. Nagy Kitti 2772 5 2272
Eötvös J. KSZKI, Gyál
A behívás szintjét nem érték el, de 3
ezreléken belül dolgoztak:
Bém Bettina Berzeviczy G., Miskolc 2348 2
2148
Tutkó Tímea Írnok-Team Bt., Nyháza 2558 7
1858
Mikolay Krisztina Hunyadi M. KSZKI,
Székesfehérvár 2066 3 1766
Három év heti több óra:
1. Bogár Zita 3076 4 2676
Pestszentlőrinci KKI
2. Birbauer Ildikó 2797 2 2597
Fekete István Szakképző Isk.,
Győr
3. Kantó Anett
Fekete I. SZKI, Győr 2516 2
2316
A behívás szintjét nem érték el, de 3
ezreléken belül dolgoztak:
Nasz Noémi KSZKI, Kiskunfélegyháza 2549 4
2149
Négy év heti több óra:
1. Árva Katalin 2723 0 2723
Varga J. KKI, Budapest
2. Jármai Tímea 2775 3 2475
Móricz Zs. MKI -
Radnai Közg-i Tagozata, Budapest
A behívás szintjét nem érték el, de 3
ezreléken belül dolgoztak:
Vitéz Edina Fényes E. KSZKI, Bp. 2583 4 2183
Magyar Tibor Táncsics M. Gimn., Mór 2365 4
1965
Tiser Judit Rudas KSZKI, Dunaújváros 2535 6
1935
Nem sikerült 2 dolgozat.
SZÖVEGSZERKESZTÉS
A behívás alapja az első éve
tanulóknál 5000, a második éve tanulóknál 6000 nettó pont feletti teljesítmény
volt.
Név Bruttó Hiba Nettó
Fél év heti 1 óra:
1. Kiss Norbert 5800 2 5300
II. Rákóczi F. Mg-i, Közg-i és
Informatikai SZKI, Kiskunhalas
2. Miskolczi Anikó 5900 3 5150
II. Rákóczi F. Mg-i, Közg-i és
Informatikai SZKI, Kiskunhalas
Fél év heti 2 óra:
1. Molnár Tünde 7200 4 6200
Türr István Közg-i és Posta-
forgalmi SZKI, Baja
2. Bodosi Csilla 7900 8 5900
Varga J. KKI, Budapest
Egy év heti 2 óra:
1. Blaskó Adrienn 8100 0 8100
Vajda Péter Gimn., SZKI,
Szarvas
2. Zakar Janka 7100 2 6600
Vajda Péter Gimn., SZKI,
Szarvas
3. Karácsony Krisztián 5800 2
5300
Fekete István Szakképző Iskola,
Győr
A behívás szintjét nem érték el:
Kalotay Balázs Kodály Zoltán Gimn., Pécs 5000
2 4500
Boldizsár Renáta Kodály Zoltán Gimn., Pécs
3900 0 3900
Wichmann Viola Kodály Zoltán Gimn., Pécs 4200
2 3700
Lakatos Szabolcs A+Euro-Pay SZKI, Miskolc
5900 11 3400
Braun Tamás A+Euro- Pay SZKI, Miskolc 4300 5
3050
Péczer Erika Kodály Zoltán Gimn., Pécs 3600 3
2850
Bodonyi Richárd György
A+Euro-Pay SZKI, 3600 5 2350
Salamon Edina Kodály Zoltán Gimn., Pécs 2700
2 2200
Pencz Zsanett Kodály Zoltán Gimn., Pécs 3700
8 l700
Pap Krisztina Kodály Zoltán Giimn., Pécs 2600
4 1600
Egy év heti 6 óra:
1. Juhász Zsuzsanna 7000 2 6500
ÍRNOK-TEAM Bt.,
Nyíregyháza
A behívás szintjét nem érték el:
Tutkó Tímea ÍRNOK-TEAM Bt., Nyíregyháza 4500
3 3750
Nyolc hónap (egy év) heti 3
óra:
1. Fekete Beatrix 6600 6 5100
Nyírség SZKI, Nyíregyháza
A behívás szintjét nem érték el:
Mihalik Éva Nyírség SZKI, Nyíregyháza 5500 3
4750
Aranyos Katalin Nyírség SZKI, Nyíregyháza
6200 6 4700
Két év heti 2 óra:
1. Kocsis Viktor 8000 5 6750
Csány László KSZKI, Zalaegerszeg
A behívás szintjét nem érték el:
Fitos Tibor Csány L. KSZKI, Zalaegerszeg 5700
1 5450
Princz Mónika Móricz - Radnai Közg-i Tag.,
Bp., 5400 0 5400
Lovász Tamás Türr I. Közg-i és Pforgi SZKI,
Baja 5700 2 5200
Takács Zoltán Csány L. KSZKI, Zalaegerszeg
6300 6 4800
Dömötör Zoltán Csány L. KSZKI, Zalaegerszeg
5800 5 4550
Vertetics Ádám Csány L. KSZKI, Zalaegerszeg
5000 2 4500
Kámán József Csány L. KSZKI, Zalaegerszeg
5300 5 4050
Németh Andor Csány L. KSZKI, Zalaegerszeg
5000 4 4000
A 2002. évi kezdő gyorsírók
I. fordulójának pontszerző gyorsírási versenye az összes versenyző eredménye
alapján
01. KARRINA Szakképző Iskola,
Miskolc 10.892 pont
6 fő
02. KSZKI, Kiskunfélegyháza
9.182 pont
5 fő
03. Vajda Péter SZKI, Szarvas
7.590 pont
4 fő
04. KSZKI és Gimnázium,
Budapest - Gyakorló u. 6.455 pont
4 fő
05. Türr István Közgazdasági és
Postaforgalmi SZKI, Baja 5.129 pont
3 fő
06. Fekete István Szakképző
Iskola, Győr 3.786 pont
2 fő
07. Berzeviczy Gergely KSZKI,
Esztergom 3.569 pont
2 fő
08. Deák Ferenc Szakképző
Iskola, Kazincbarcika 3.275 pont
2 fő
A 2002. évi kezdő gyorsírók
I. fordulójának gyorsírási csapatversenye a három legjobb versenyző eredménye
alapján
01. Vajda Péter SZKI, Szarvas
5.730 pont
Berndt Judit
Krasznai Eszter
Petrás Bernadett
02. KSZKI, Kiskunfélegyháza
5.613 pont
Törteli Anikó
Király Judit
Móczár Réka
03. KARRINA Szakképző Iskola,
Miskolc 5.513 pont
Káplár Anita
Rácz Emőke
Kovács Réka
04. Türr István Közgazdasági és
Posta-
forgalmi SZKI, Baja 5.129 pont
Kiss Rita
Hosztafi Judit
Zámbó Edina
05. KSZKI és Gimnázium,
Budapest - Gyakorló u. 4.979 pont
Pálvölgyi Melinda
Faraga Szilvia
Sátori Krisztina
A 2002. évi kezdő gépírók I.
fordulójának pontszerző gépírási versenye az összes versenyző eredménye alapján
01. Csány László KSZKI,
Zalaegerszeg 159.462 pont
97 fő
02. Katona József MKI,
Közgazdasági
Szakközépiskola és Gimn.,
Budapest 62.291 pont
88 fő
03. II. Rákóczi Ferenc Főv.
Gyak.
KKI, Budapest 60.753 pont
40 fő
04. Varga Jenő KKI és Szakisk.,
Budapest 52.926 pont
41 fő
05. KSZKI, Kiskunfélegyháza
52.464 pont
27 fő
06. Szombathelyi KSZKI 38.198
pont
20 fő
07. Andrássy György KSZKI, Eger
35.994 pont
22 fő
08. Széchenyi István Id.forg.i,
Vendégl. SZKI, Kecskemét 30.381 pont
22 fő
09. KSZKI és Gimn., Budapest,
Gyakorló u. 28.162 pont
17 fő
10. Vajda Péter SZKI, Szarvas
25.354 pont
15 fő
11. Türr István Közg.i és Posta
forgalmi SZKI, Baja 24.880 pont
17 fő
12. Rudas Közgazdasági
Középiskola, Dunaújváros 24.088 pont
14 fő
13. Evangélikus Mg-i és Ker.i
SZKI, Kőszeg 23.792 pont
16 fő
14. Nyírség SZKI, Nyíregyháza
22.672 pont
11 fő
15. Móricz Zs. MKI, SZKI és
Radnai Közg.i Tagozata, 22.663 pont
Budapest
12 fő
16. Hunfalvy János Főv. Gyak.,
22.594 pont
Kéttannyelvű Külker,
KSZKI, Budapest
20 fő
17. Bethlen Gábor Közg.i és
19.442 pont
Postaforg.i Móricz Zs.
Tagintézménye, Debrecen
11 fő
18. Fekete István Szakképző
Iskola, Győr 18.096 pont
8 fő
19. KARRINA Szakképző Iskola,
Miskolc 17.198 pont
12 fő
20. II. Rákóczi Ferenc Mg-i,
Közg.i és 16.364 pont
Inform. SZKI, Kiskunhalas
12 fő
21. Kereskedelmi és
Vendéglátóipari SZKI, Szolnok 15.758 pont
10 fő
22. Kossuth Lajos KI és
Szakisk. 15.159 pont
Kiskunfélegyháza
15 fő
23. Gépészeti Szakközépiskola,
Mátészalka 14.730 pont
9 fő
24. Fényes Elek KSZKI, Budapest
14.316 pont
8 fő
25. Berzeviczy Gergely Ker.i és
14.228 pont
Vendéglátóipari SZKI, Miskolc
8 fő
26. Pestszentlőrinci Közg.i és
13.514 pont
Informatikai KI, Budapest
7 fő
27. Táncsics Mihály Gimn., M ó
r 13.406 pont
6 fő
28. A + Euro-Pay SZKI, Miskolc
12.227 pont
10 fő
29. Mikes Kelemen Felnőtt és
Ifjúsági KI, Tatabánya 11.854 pont
6 fő
30. Sipkay Barna Ker.i, Vend.,
11.757 pont
Id.forg.i SZKI és Szakisk.,
Nyíregyháza
6 fő
31. JÁ-KO Leíró Iroda,
Nyíregyháza 11.613 pont
9 fő
32. Bolyai János Ált. Isk. és
11.119 pont
KSZKI, Mosonmagyaróvár
7 fő
33. Apáczai Csere János SZKI,
Dombóvár 10.458 pont
8 fő
34. 500. sz. Angster József
Szakképző Iskola, Pécs 10.427 pont
5 fő
35. ÍRNOK-TEAM Bt., Nyíregyháza
10.045 pont
6 fő
36. Hajnik Károly KSZKI,
Budapest 9.230 pont
5 fő
37. Táncsics Mihály Gimn. és
KSZKI, Kisbér 9.141 pont
4 fő
38. Ady Endre Gimn., Szakképző
Isk., Csenger 6.936 pont
6 fő
-
Boros Sámuel Közg. és 6.563 pont
Humán SZKI, Szakisk., Szentes
5 fő
40. Hunyadi Mátyás KSZKI,
Székesfehérvár 6.479 pont
3 fő
41. Német Nemzetiségi Gimn. és
6.257 pont
KSZKI, Pilisvörösvár
6 fő
42. Wattay Középiskola és
Szakisk., Kiskőrös 5.507 pont
3 fő
43. Dr. Hegedűs T. András
Alapítványi KI, Szakisk., Szolnok 5.191 pont
3 fő
44. Verebély László SZKI,
Budapest 4.478 pont
4 fő
45. Eötvös József Ált. Isk. és
KSZKI, Gyál 3.951 pont
2 fő
46. Ceglédi Közg. és
Informatikai SZKI 3.802 pont
2 fő
47. Noszlopy Gáspár KSZKI,
Kaposvár 2.681 pont
2 fő
48. NEW YORK NYELVISKOLA,
Nyíregyháza 2.285 pont
1 fő
49. Kodály Zoltán Gimn., Pécs
2.313 pont
3 fő
50. Székács Elemér SZKI,
Törökszentmiklós 2.096 pont
1 fő
51. Deák Ferenc
Szakképző Isk., Kazincbarcika 1.225 pont
1 fő
A 2002. évi kezdő gépíróverseny
I. fordulójának csapateredménye a három legjobb versenyző eredménye alapján
01. KSZKI, Kiskunfélegyháza
9.289 pont
Nasz Noémi
Ganev Bernadett
Mihály Hajnalka
02. Csány László KSZKI,
Zalaegerszeg 7.963 pont
Polgár Bernadett
Járfás Andrea
Tóth Krisztina
03. Táncsics Mihály Gimn., Mór
7.793 pont
Pécsi János
Magyar Tibor
Láposi Béla
04. Fekete István Szakképző
Iskola, Győr 7.600 pont
Farkas Katalin
Birbauer IIdikó
Kantó Anett
05. Táncsics Mihály Gimn. és
KSZKI, Kisbér 7.460 pont
Lakner Csilla
Cser Hajnalka
Trinácz Gábor
06. Móricz Zs. MKI, SZKI és
7.222 pont
Radnai B. Közg. Tagozata,
Budapest
Jármai Tímea
Futó Péter
Miczák Adrienn
07. Nyírség SZKI, Nyíregyháza
7.045 pont
Moldván Barbara
Aranyos Katalin
Katona Gergely-Gönczi Judit
08. Pestszentlőrinci Közg. és
Informatikai KI, Budapest 6.831
pont
Bogár Zita
Pintér András
Hajdú Krisztián
09. KSZKI és Gimn., Budapest,
Gyakorló u. 6.628 pont
Pálvölgyi Melinda
Hutter Julianna
Sipos Anita Zsuzsanna
10. Rudas Közgazdasági
Középiskola, Dunaújváros 6.624 pont
Tiser Judit
Juhász Andrea
Torzsa Krisztina
11. Varga Jenő KKI és Szakisk.,
Budapest 6.567 pont
Orosz Ágnes
Bodosi Csilla
Samu Regina
12. Sipkay Barna Ker.i, Vend.,
Id.forg.i SZKI és 6.548 pont
Szakisk., Nyíregyháza Karsai
Janka
Suller Csaba
Szabó Gabriella
13. Fényes Elek KSZKI, Budapest
6.528 pont
Vitéz Edina
Palányi Krisztina
Hrecska Erika
14. Hunyadi Mátyás KSZKI,
Székesfehérvár 6.479 pont
Kispataki Máté
Mikolay Krisztina
Czeiner Petra
15. II. Rákóczi Ferenc Főv.
Gyak. KKI, Budapest 6.382 pont
Ceglédi Nikolett
Mészáros Zsuzsanna
Pál Gabriella
16. 500. sz. Angster József
Szakképző Iskola, Pécs 6.361 pont
Tóth Zsuzsanna
Gyenes Adrienn
Csermák Melinda
17. Bethlen Gábor Közg. és
Postaforg.i 6.240 pont
Móricz Zs. Tagintézménye,
Debrecen
Csongár Anita
Bihari Edit
Nyika Lilián
18. Szombathelyi KSZKI 6.234
pont
Szőnyi Szabolcs
Palotai Mónika
Béda Tamás
19. Mikes Kelemen Felnőtt és
Ifjúsági KI, Tatabánya 6.203 pont
Molnár Renáta
Vajnorák Ildikó
Márki Helga Otília
20. Berzeviczy Gergely Ker.i és
6.190 pont
Vendéglátóipari SZKI, Miskolc
Bém Bettina
Sánta János
Bereczki Vivien
21. Andrássy György KSZKI, Eger
6.183 pont
Kiss Liliána
Vanyó Anita
Kopena Anita
22. Széchenyi István Id.forg.i,
6.052 pont
Vendégl. SZKI, Kecskemét
Puchard Anita
Vajda Ildikó
Szalontai Dávid
23. Hajnik Károly KSZKI,
Budapest 6.050 pont
Koller Kata
Székely Krisztina
Barócsy Orsolya
24. Vajda Péter SZKI, Szarvas
6.024 pont
Tóth Zita
Szvák Nóra
Berndt Judit
25. Gépészeti Szakközépiskola,
Mátészalka 5.901 pont
Papp Csaba
Újvári Róbert
Kósa Szabolcs
-
Türr István Közg.i és
Postaforgalmi SZKI, Baja 5.731 pont
Molnár Tünde
Füredi Aliz
Jurinovits Edina
27. KARRINA Szakképző Iskola,
Miskolc 5.680 pont
Kolumbán Eszter
Pócsi Eszter
Tóth Karolina
28. II. Rákóczi Ferenc Mg-i,
Közg.i és 5.574 pont
Inform. SZKI, Kiskunhalas
Kovács Erik
Kéri Judit
Dávid Géza
29. Wattay Középiskola és
Szakisk., Kiskőrös 5.507 pont
Tamás Tímea
Domonyi Tünde
Sipiczki Hajnalka
30. Bolyai János Ált. Isk. és
KSZKI, Mosonmagyaróvár 5.474 pont
Banyák Zoltán
Kocsis Barnabás
Makk Eszter
31. Evangélikus Mg-i és Ker.i
SZKI, Kőszeg 5.427 pont
Hernicz Kinga
Kutasi Ildikó
Ávár Viktória
32. Kereskedelmi és
Vendéglátóipari SZKI, Szolnok 5.424 pont
Németh Andrea
Teszári Judit
Végh Anikó
33. Dr. Hegedűs T. András
Alapítványi KI, Szakisk., Szolnok 5.191 pont
Édelmann Eszter
Mága Mária
Csalavári Andrea
-
Hunfalvy János Főv. Gyak.,
Kéttannyelvű Külker., 5.168 pont
KSZKI, Budapest
Becsei Dávid
Jenei Mária
Baranyi Andrea
35. Apáczai Csere János SZKI,
Dombóvár 5.053 pont
Pencs Anikó
Szombath Anita
Kalocsai Zsuzsanna
36. ÍRNOK-TEAM Bt., Nyíregyháza
4.838 pont
Tutkó Tíme
Sramkóné Garai Gabriella
Gyurkó Ibolya
37. Kossuth Lajos KI és
Szakisk., Kiskunfélegyháza 4.823 pont
Magyar Lajos
Szabó Annamária
Sipos Emese
38. A + Euro-Pay SZKI, Miskolc
4.808 pont
Kóczián Aliz
Somorjai Aliz
Németh Anikó
39. JÁ-KO Leíró Iroda,
Nyíregyháza 4.423 pont
Bezdánné Lipcsei Anikó
Kovács Erika
Zsidai Pálné
40. Boros Sámuel Közg. és Humán
SZKI, Szakisk., Szentes 4.375 pont
Csepregi Anikó
Papp Róbert
Deli Viktória
41. Ady Endre Gimn., Szkképző
Isk., Csenger 4.107 pont
Papp Nikoletta
Budaházy Ágnes
Krakkó Melinda
42. Német Nemzetiségi Gimn. és
KSZKI, Pilisvörösvár 3.384 pont
Bartha Csilla
Végh Szilvia
Béda Tamás
-
Katona József MKI, Közgazdasági
Szakközépiskola és 3.739 pont
Gimn., Budapest
Albeker Krisztina
Szalay Virág
Sepsi Barbara
44. Verebély László SZKI,
Budapest 3.565 pont
Simkó András
Szabó Thomas
Forintos Zsuzsanna
45. Kodály Zoltán Gimn., Pécs
2.313 pont
Török Erzsébet
Gyarmati Beáta
Rutai Hajnalka
A 2002. évi kezdő
szövegszerkesztő verseny I. fordulójának pontszerző verseny az összes versenyző
eredménye alapján
01. József Attila Gimnázium és
KSZKI, Monor 293.650 ponr
73 fő
02. Csány László KSZKI,
Zalaegerszeg 88.350 pont
14 fő
03. Kodály Zoltán Gimnázium,
Pécs 60.000 pont
10 fő
04. A+Euro-Pay SZKI, Miskolc
37.300 pont
5 fő
05. KARRINA Szakképző Iskola,
Miskolc 31.450 pont
6 fő
06. Türr István Közg. és
Postaforgalmi SZKI, Baja 29.800 pont
5 fő
07. Mikes Kelemen Felnőtt és
Ifjúsági Középiskola, Tatabánya 27.000 pont
6 pont
08. Ady Endre Gimnázium,
Szakképző Iskola, Csenger 23.150 pont
6 fő
09. Nyírség SZKI,Nyíregyháza
23.050 pont
4 fő
10. Varga Jenő KKI és SZKI,
Budapest 22.900 pont
5 fő
11. Hunyadi Mátyás KSZKI,
Székesfehérvár 17350 pont
4 fő
-
II. Rákóczi Ferenc Mg-i, Közg.i és
Inrform.i SZKI,
Kiskunhalas 14.350 pont
2 fő
13. Vajda Péter
Szakközépiskola, Szarvas 14.300 pont
2 fő
14. KSZKI, Budapest, Gyakorló
u. 13.100 pont
3 fő
15. Móricz Zsigmond MKK,
Radnai Béla Közgazdasági
Tagozata, Budapest 11.300 pont
2 fő
16. ÍRNOK TEAM Bt., Nyíregyháza
11.250 pont
2 fő
A 2002. évi kezdő
szövegszerkesztő verseny I. fordulójának csapatversenye a három legjobb
versenyző eredménye alapján
01. A-Euro-Pay SZKI, Miskolc 25.800 pont
Lakatos Szabolcs
Bodonyi Richárd György
Braun Tamás
02. Csány László KSZKI, Zalaegerszeg
24.150 pont
Kocsis Viktor
Rövid Attila
Dömötör Zoltán
03. József Attila Gimnázium és KSZKI,
Monor 22.250 pont
Wohner Ágnes
Pacsira Ágnes
Szabó Anita
04. Kodály Zoltán Gimnázium, Pécs 19.650
pont
Kalotay Balázs
Wichman Viola
Kreutz Annamária
05. Türr István KSZKI és Postaforgalmi
SZKI, Baja 19.600 pont
Csesztanovits István
Molnár Tünde
Lovász Tamás
06. Nyírség SZKI, Nyíregyháza 17.750 pont
Mihalik Éva
Aranyos Katalin
Ignácz Edit � Fekete Beatrix
07. KARRINA Szakképző Iskola,
Miskolc 17.250 pont
Belovits Zoltán
Batha Lívia
Boros Nikoletta
08. Varga Jenő KKI és
Szakiskola, Budapest 15.750 pont
Bodosi Csilla
Deme Tímea
Tari Eszter
09. Mikes Kelemen Felnőtt és
Ifjúsági Középiskola,
Tatabánya 15.300 pont
Rácz Erika
Fülöp Dániel
Walcz Ildikó
10. Ady Endre Gimn. és
Szakképző Iskola, Csenger 14.450 pont
Szabó Krisztina
Derzsi Otília
Bíró Marianna
11. Hunyadi Mátyás KSZKI,
Székesfehérvár 13.450 pont
Dóczi András
Reich Szabolcs
Gáspár Róbert
12. KSZKI, Budapest, Gyakorló
u. 13.100 pont
Kardos Beáta
Kádas Edina
Banya Henrietta
VÉGZŐSÖK, FIGYELEM!
Tanulmányaid befejezése után is
fizess elő a SzóVilág-ra,
legyél a Szövetség tagja,
jelentkezz az őszi versenyre
és
vegyél részt programjainkon!
Bővebb információt a Szövetség
telefonszámán: 06-1-268-0236,
címén: Budapest VII., Kertész
u. 41. II/7.,
postacímén: 1368 Budapest, Pf.
181;
honlapján: www.magyosz.hu;
e-mail-címén: magygosz@
axelero.hu)
kaphatsz.
Belépési nyilatkozat